Jelenlegi hely

Csaknem 11 ezer családnak jelentett eddig segítséget a GYED Extra

Csaknem 11 ezer családnak jelentett segítséget a GYED Extra január 1-jei bevezetése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom csütörtöki, az Akadémián megrendezett konferenciáján az intézkedéscsomag hatásait ismertetve egyebek mellett azt mondta, 2200 édesanya vehet már fel gyermekei után két gyest, továbbá 7500-an kezdtek el újra dolgozni miközben továbbra is megkapják a korábbi ellátásukat.

Az örömteli változások között említette, hogy 1,26-ról 1,34-re nőtt a termékenységi arányszám 2010 és 2013 között, ugyanebben az időszakban 1380-nal nőtt a házasságkötések és közel 4 ezerrel csökkent a válások, valamint csaknem 5500-zal az abortuszok száma. A válásokra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom egészsége és a gyerekek érdekében fontos hogy együtt maradjon a család.

Arról beszélt, hogy az elmúlt években sokat köszönhettek a magyar civil szervezeteknek, melyek támogatásával az Európai Unióban kiálltak a családi értékek, a gyermekvállalás, valamint olyan témák mellett, amelyek Nyugat-Európa egyes országaiban nem biztos hogy népszerűek.

Az államtitkár a most lezárult kormányzati ciklust értékelve azt mondta, azt a célt tűzték ki, hogy a gyerekvállalás ösztönzése és elismerése ne érjen véget a gyerek születésekor, hanem a család kapjon megfelelő támogatást a felneveléséhez is. Hozzátette: ezért vezették be egyebek mellett a családi adó-, majd később a járulékkedvezmény-rendszert, hogy az alacsonyabb jövedelmű családokhoz is több támogatás jusson el és így több gyereket merjenek vállalni.

Arról beszélt, nem engedhető meg, hogy a gyermekvállalás a szegénység vállalásával járjon együtt, a kormány ezért kívánja a különböző támogatásokon keresztül anyagilag is megerősíteni a családokat.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az európai országok megerősítik a családokat, akkor azzal a társadalmat erősítik, és ha a család sérül, akkor előbb-utóbb a társadalom is sérülni fog.

Arról beszélt, a család, ahogy a társadalom kölcsönös tiszteletre és szabadságra épül; ez utóbbi az európai demokráciák alapja és ez a szabadság a családban tanulható meg mintaként.

A Fidesz női tagozatának elnöke arról is beszélt, voltak akik korábban nem tudták elképzelni, hogy ők szeretik a bevásárlást és a konyhai munkát, pedig ez a számukra nem rabszolgaságot jelent, hanem örömet, mert a családjukért teszik. Azt mondta, szerinte "az a szégyen, ha egy anya úgy neveli a gyerekét, hogy nem tudja, hogy a konyha a család központi helye, az élettere".

A listavezető elmondta, a családpolitika az Európai Unióban nagyon érzékeny területnek számít és ezért nem is akarnak közös szabályozást, így az egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik. Hozzátette: jó is hogy nem Brüsszelből kényszerítenek ránk egy családpolitikát.

Szavai szerint a család fontos, közös európai érték mind a 28 tagállam számára. A fideszes politikus azt mondta, egyszer és mindenkorra lezárták azt a kérdést, hogy mit tekintenek családnak. Hozzátette: tiszteletben tartja az egyének külön véleményét, de mint mondta, nem kényszerítheti senki arra, hogy azt el is fogadja és mintaként állítsa a gyerekei elé.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére