Jelenlegi hely

Soltész Miklós: a gyed mellett is jár a bölcsődei ellátás

A gyermekgondozási díj (gyed) mellett is jár a bölcsődei ellátás a szülőknek - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára a gyed extra intézkedéscsomagról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Soltész Miklós arról beszélt, a családtámogatási rendszer minden élethelyzetre segítséget tud adni.

Közölte, ebben a kormányzati ciklusban 28 milliárd forintot fordítottak, illetve fordítanak még az év végéig a bölcsődei férőhelyek bővítésére, felújítására. Hozzátette, ezzel több mint 5 ezerrel nőtt, illetve nő a férőhelyek száma.

Elmondta azt is, a 2014-2020 uniós költségvetési időszakra felmérik, hol van még szükség az országban új bölcsődei férőhelyekre, vagy felújításokra.

Soltész Miklós közölte, azért tart sajtótájékoztatót, mert az elmúlt napokban több hamis állítás is elhangzott a gyed extrával kapcsolatban, ezért azokat cáfolni akarja. Elmondta, baloldali, illetve szocialista politikusok egyebek mellett azt állították, hogy két, 3 év alatti gyerek után csak egy gyes jár a szülőknek.

Az államtitkár a vonatkozó jogszabályokat idézve azt mondta, két, 3 év alatti gyerek után két gyes-t kapnak a szülők, sőt az ikergyerekek után dupla gyes jár. Ez azt jelenti, hogy ha egy "kettes iker" után újabb gyerek születik, akkor a családnak már három gyes jár.

Soltész Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyed extra bevezetése érinti a dolgozni kívánó anyákat, a családalapító fiatalokat, valamint az újabb gyereket vállaló szülőket.

Közölte, a gyed extra és a családi adókedvezmény együtt jelentősen bővítette a családtámogatási rendszert. Tájékoztatása szerint a családi adókedvezmény januári kibővítése 260 ezer családot érint és a kormány idén több mint 55 milliárd forintottal több pénzt hagy náluk.

Az államtitkár azt mondta, ezeket az elért intézkedéseket veszélyezteti a "gyurcsányi és a mesterházy-i politika". Soltész Miklós arról beszélt, ők voltak azok, akik a kormányzásuk ideje alatt a gyest háromról két évre csökkentették, és akik a családi adókedvezményt az egy és kétgyermekes családoktól elvették.

A január 1-jével bevezetett gyed extra négy konkrét intézkedést jelentett. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így  például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére