Jelenlegi hely

Erzsébet táborok

Megnyílt az Erzsébet Táborok 2017. évi pályázati felülete. Ebben az évben, jellemzően köznevelési intézmények, családsegítő és gyermekvédelmi intézmények pályázhatnak csoportosan a Balaton partján megszervezett „ottalvós” és a lakóhelyeken szervezett napközi-táborokba.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány gyermekprogramok, valamint ifjúsági táborok szervezésével kapcsolatos feladatait az Erzsébet-programról szóló törvény 2016. április 11-én hatályba lépett módosításának értelmében, közfeladatként, Magyarország Kormányának támogatásával valósítja meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatásának köszönhetően évente több mint 90 ezer fiatal kikapcsolódásáról gondoskodunk.

A támogatásnak köszönhetően az Erzsébet-táborokba érkező gyerekek szinte térítésmenetesen, egy jelképes összegű részvételi biztosíték befizetésével vehetnek részt a táborokban és a programjainkon. A központi költségvetési támogatásból megvalósuló gyermekprogramok és ifjúsági táborok jellemzően a Balatonnál vagy napközi formában, a lakóhelyen valósulnak meg.

Táborainkban sport, életmód, kultúra, művészet, tudomány, ismeretterjesztő, valamint hagyományőrző foglalkozások, széles programkínálat, felfedezni való élmények várják a táborozókat. „Ottalvós” táborainkban Zánkán, illetve Fonyódligeten a nyári időszakban több ezer fiatal vakációzik egyszerre, de az Erzsébet Táborok nemcsak a Balaton partján, és nemcsak a vakáció időszakában várják a gyerekeket. Nyári táboraink mellett az őszi és a tavaszi időszakban „Igazolt hiányzások” címmel osztálykirándulásokat, valamint télen karácsonyi programot is szervezünk.

Táborainkra és programjainkra pályázat útján lehet jelentkezni.

Igazolt hiányzás

Táborozás időszaka: 2017. május 22. – 2017. június 14., 2017. szeptember 11. – szeptember 29.
Ősszel és tavasszal szervezett, háromnapos táboraink főként kiránduló osztályok körében népszerűek. Az Élménytáborokhoz hasonlóan az „Igazolt hiányzás” táborok is a Zánkai Erzsébet-táborban, valamint a Fonyódligeti Erzsébet-táborban valósulnak meg.

A Zánkai Erzsébet-táborba érkező iskolások csodálatos környezetben élvezhetik a táborhely szolgáltatásait: többek között kalandpark, sárkányhajó, a környező kirándulóhelyek és színes programkínálat, köztük közösségfejlesztő programok gondoskodnak arról, hogy a fiatalok a tavaszi és őszi időszakban is életre szóló, közös élményeket szerezzenek.

A Fonyódligeti Erzsébet-táborba érkező iskolások csodálatos környezetben élvezhetik a táborhely szolgáltatásait. A közvetlenül a Balaton partján másfél kilométer hosszan húzódó komplexumban minden feltétel adott az aktív kikapcsolódáshoz: a táborhelyen 5 sportpálya (foci, kézilabda, kosár, tenisz), valamint a közösségi terekben napközben kézműves foglalkozások, vetélkedők, esténként pedig koncertek és kulturális programok biztosítják, hogy a szabadidő ne csak kellemes környezetben, hanem tartalmasan teljen. A táborhely szolgáltatásai és programjai mellett a környező kirándulóhelyek és a színes, közösségfejlesztő foglalkozások gondoskodnak arról, hogy a fiatalok a tavaszi és őszi időszakban is életre szóló, közös élményekkel gazdagodjanak.

Ezekbe a táborokba jellemzően köznevelési intézmények pályázhatnak csoportosan. A sikeresen pályázó gyerekcsoportok tagjai jelképes, 1000 Ft-os részvételi biztosíték befizetését követően vehetnek részt a táborokban.

Napközi Erzsébet-tábor

Táborozás időszaka: 2017. június 19. – 2017. augusztus 25.
A Napközi Erzsébet-táborok a nyári szünetben, a gyerekek lakóhelyén valósulnak meg. A Napközi Erzsébet-táborok lebonyolítására és a megvalósításhoz szükséges forrásokra jellemzően köznevelési, közgyűjteményi, közművelődési, valamint családsegítő intézmények pályázhatnak.


A sikeresen pályázó gyerekcsoportok tagjai jelképes (napi 100 Ft) befizetésével vehetnek részt a táborokban, ahol hétfőtől péntekig, 8.00 és 16.00 között a sport és egészséges életmód, a környezettudatosság, a hagyományőrzés és kézművesség, az önismeret és közösségépítés témájához kapcsolódó színes programok és napi négyszeri étkezés várja őket Az előzetesen a szervező pedagógusok által kidolgozott és szakmailag jóváhagyott programnak minden turnus esetében része egy külső buszos kirándulás is, aminek köszönhetően sok elmaradott térségben élő, hátrányos helyzetű gyermek juthat el kalandparkba, étterembe, múzeumba, moziba, nemzeti parkba, történelmi helyszínre, élményfürdőbe, állatkertbe – a legtöbben közülük életükben először.


A Napközi Erzsébet-táborok évente közel 40 000, 6-14 év közötti fiatal számára biztosítanak tartalmas kikapcsolódást a nyári szünetben. A táborokat megvalósító pedagógusok az Erzsébet Táborok szakmai javaslatainak figyelembevételével, a helyi igényekhez, a gyerekek érdeklődéséhez leginkább illeszkedő programokat állíthatnak össze.

Köznevelési intézmények, valamint családsegítő szolgálatok és központok 2017. június 19. és 2017. augusztus 25., míg a kötelező közművelődési feladatot ellátó intézmények 2017. július 31. és 2017. augusztus 25. közötti turnusokra pályázhatnak. Egy intézmény több pályázatot is benyújthat, de pályázatonként csak egy turnusidőpontot jelölhet meg. A pályázatok beadására 30 nap áll rendelkezésre.

Élménytábor

Táborozás időszaka: 2017. június 18. – 2017. augusztus 25.
A nyári időszakban, tíz turnoson keresztül, a Zánkai Erzsébet-táborban, valamint a Fonyódligeti Erzsébet-táborban valósulnak meg.

A zánkai táborunkban részt vevő gyerekek vasárnap déltől érkeznek meg a táborhelyre, hogy aztán 6 felejthetetlen napot töltsenek el a magyar tenger északi partján. Számos, a résztvevők számára ingyenesen hozzáférhető lehetőség biztosított: az egykori gyermekváros hatalmas, több mint 100 hektáros területén a környezeti értékek, a friss levegő és a Balaton mellett kalandpark, csúszda, bringapark, valamint a part és a szálláshelyek között közlekedő dottó gondoskodik a felhőtlen kikapcsolódásról. A Zánkán táborozó gyerekek akkor sem unatkoznak, ha a vakáció idején kicsit borúsabb az idő: a táborhelyen sportcsarnok, színházterem és számos fedett közösségi tér van.

A fonyódligeti táborhelyen ez garantált: a közvetlenül a Balaton partján másfél kilométer hosszan húzódó komplexumban minden feltétel adott az aktív pihenéshez: a táborhelyen 5 sportpálya (foci, kosár, kézilabda, tenisz) egy vízi kalandpark, valamint sárkányhajózási lehetőség is van. A rendezvénysátorban, valamint a közösségi terekben napközben kézműves foglalkozások, vetélkedők, esténként pedig koncertek és kulturális programok biztosítják a gyerekek tartalmas kikapcsolódását.

Ezekbe a táborokba jellemzően köznevelési, valamint családsegítő és gyermekvédelmi intézmények pályázhatnak csoportosan. A sikeresen pályázó gyerekcsoportok tagjai jelképes, 1000 Ft-os részvételi biztosíték befizetését követően vehetnek részt a táborokban. Az Élménytáborokba érkező, évente több mint 30 000 táborozót a sport és egészséges életmód, a környezettudatosság, a hagyományőrzés és kézművesség, az önismeret és közösségépítés témájához kapcsolódó színes programkínálat, sok-sok felfedezni való élmény és napi ötszöri étkezés várja.

Élménytábor+

Táborozás időszaka: 2017. június 18. – 2017. augusztus 25.
Az Élménytábor bővített változata, ahol a programok délelőttönként plusz tematikus foglalkozásokkal és/vagy edzésekkel is kiegészülnek. Ezeket a foglalkozásokat a délutáni programsávban a turnusban részt vevő, többi táborozó előtt is megnyitjuk. Az Élménytáborokhoz hasonlóan ezek a táborok is a nyári időszakban, a Zánkai Erzsébet-táborban, valamint a Fonyódligeti Erzsébet-táborban, szakmai partnereink bevonásával valósulnak meg.

Az Élménytábor+ turnusokban vakációzó fiatalok a délelőtti tematikus foglalkozásokat nem számítva a többi tábori programba is bekapcsolódnak. Ennek megfelelően az Élménytábor+ táborainkba érkező gyerekeket is a sport és egészséges életmód, a környezettudatosság, a hagyományőrzés és kézművesség, az önismeret és közösségépítés témájához kapcsolódó színes programkínálat, folyamatosan bővülő szolgáltatások és napi ötszöri étkezés várja.

A zánkai táborban részt vevő gyerekek vasárnap délután érkeznek meg a Balaton partján található táborhelyre, hogy aztán 6 felejthetetlen napot töltsenek el a magyar tenger északi partján, ahol számos ingyenesen hozzáférhető lehetőség és szolgáltatás található: az egykori gyermekváros hatalmas, több mint 100 hektáros területén a környezeti értékek, a friss levegő és a Balaton mellett kalandpark, csúszda, bringapark, valamint a part és a szálláshelyek között közlekedő dottó gondoskodik a felhőtlen kikapcsolódásról.

A fonyódligeti tábor résztvevői vasárnap délután érkeznek meg a Balaton partján található táborhelyre, hogy aztán 6 felejthetetlen napot töltsenek el a magyar tenger déli partján. A fonyódligeti táborhelyen ez garantált: a közvetlenül a Balaton partján másfél kilométer hosszan húzódó komplexumban minden feltétel adott az aktív kikapcsolódáshoz: a táborhelyen 5 sportpálya (foci, kézilabda, kosár, tenisz) vízikalandpark, sárkányahajózási lehetőség is van, míg a rendezvénysátorban, valamint a közösségi terekben napközben kézműves foglalkozások, vetélkedők, esténként pedig koncertek és kulturális programok várják a gyerekeket.

Ezekbe a táborokba jellemzően köznevelési, valamint családsegítő és gyermekvédelmi intézmények pályázhatnak csoportosan. A sikeresen pályázó gyerekcsoportok tagjai jelképes, 1000 Ft-os befizetését követően vehetnek részt a táborokban.

Gyógyuló-tábor

Táborozás időszaka: 2017. június 18. – 2017. augusztus 31.
Gyógyuló táborainkban jellemzően speciális nevelési igényű, fogyatékkal-, veleszületett szív-, illetve reumatikus betegséggel élő, daganatos betegségekből gyógyuló, étkezési zavarokkal küzdő, valamint siket- és nagyothalló gyerekek táboroznak.

Ezek a táborok partner-táborhelyszíneinken, Zalaszabarban és Tihanyban valósulnak meg. A rendkívül jól felszerelt helyszínek tökéletesen igazodnak a résztvevők speciális igényeihez: a szakorvosi felügyelet mellett, a gyógyulást támogató környezet és szakembergárda, nem utolsó sorban pedig el- és befogadó közösség várja a gyerekeket.

A Holnapocska Tábor a Zalaszabarban üdülő gyermekek részére igazi paradicsom: a csodálatos természeti környezetben található táborhely a Zobori KalandoZoo területén helyezkedik el, de a kötélpályás kalandpark mellett, vizes játszótér, 4D mozi, fedett csúszdapark, izgalmas é korszerű játékok, valamint állatsimogató is található. A 24 órás felügyelet a zalaszabari gyógyuló táborokban az ebben közreműködő önkéntes orvosok és ápolók segítségének köszönhetően egészségügyi szakfelügyelettel is kiegészül.

A tihanyi gyógyuló-tábornak helyszínt adó tihanyi művésztelep egyedi mikroklímája, helyrajzi adottságai, a Belső-tó szomszédsága, mely átjárja a helyszínt, tökéletes színtere a rehabilitációnak – a résztvevők gyorsan otthonra lelnek az apátság csendjében meghúzódó titkos kertben. A gyermekek elhelyezése 3-4 ágyas szobákban történik. A hatalmas kertben lehetőség van a focizásra, pingpongozásra, csapatjátékokra, számháborúra is.

Erzsébet-karácsony

Helyszín: Magyar Állami Operaház, Fővárosi Nagycirkusz
Táborozás időszaka: 2017. december

Fontos számunkra, hogy a nálunk táborozó, valamint a rászoruló gyerekek, a tábori élmények mellett, kulturális programokhoz is hozzáférjenek. Ezzel a céllal indítottuk el ünnepi rendezvénysorozatunkat.
Az Operaházban, valamint a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett programoknak több mint 2500 fiatal lehetett részese. A fejlesztendő, valamint a komplex programokkal fejlesztendő járásokból érkező, hátrányos helyzetű, valamint halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek az életre szóló élmény mellett, ajándékcsomagot is kaptak.

 

Az információk tájékoztató jellegűek, a vonatkozó pályázati felhívások a PÁLYÁZATOK menüpontra kattintva érhetők el.
Jelentkezni is ezen a felületen tudnak az arra jogosultak az előzetes regisztrációt követően.

Sikeres pályázást kívánunk!
Erzsébet Táborok

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére