Jelenlegi hely

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

Az a gyermek, akinek szociális helyzete alapján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát igazolják: bölcsődében, óvodában és iskolában az étkezéshez jogszabály szerinti normatív kedvezményt; évente kétszer természetbeni támogatást; és külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeket vehet igénybe.

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
Ki jogosult rá?

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának feltételei:

  1. ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy
  2. ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy
  3. ha a nagykorúvá vált 23. életévét még be nem töltött fiatal felnőtt nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat, vagy
  4. ha a nagykorúvá vált 25. életévét még be nem töltött fiatal felnőtt felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul,

akkor jogosult rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140%-át (2016-ban 39.900 Ft-ot).

A 23, illetve 25 éves fiatal felnőttek azonban csak akkor jogosultak a kedvezményre, ha a nagykorúvá válásukat megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válást megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre voltak jogosultak.

Minden más esetben akkor lehet megállapítani a kedvezményre való jogosultságot, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át (2016-ban 37.050 Ft-ot), feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön, vagy együttesen a jogszabályban meghatározott értéket.

Mit kap a jogosult?

Az a gyermek, akinek szociális helyzete alapján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát igazolják,

  1. bölcsődében, óvodában és iskolában az étkezéshez jogszabály szerinti normatív kedvezményt, illetve szünidei étkezést,
  2. évente kétszer természetbeni támogatást,
  3. és külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeket

vehet igénybe.

Ha a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság tárgyév augusztus 1-jén, illetve november 1-jén fennáll, a jogosult augusztus és november hónapokban természetbeni támogatást fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában. A támogatás összegét minden évben a Költségvetési törvény határozza meg.

Mettől-meddig jár?

A jogosultságot 1 évre állapítják meg. Ezen belül, ha a jogosult betölti a 23., illetve 25. életévét, akkor a betöltés dátumáig.

A kedvezményt minden évben újra igényelni kell. Érdemes az eljárást a lejárat előtt időben kezdeményezni, hogy az ügyintézési idővel együtt se járjon le a korábbi kedvezmény.

Hol lehet intézni?

Lakóhely szerint illetékes önkormányzatnál.

Bővebb információ

ugyintezes.magyarorszag.hu
http://kormanyablak.hu/hu/feladatkorok/100/JEGYZ30000

Jogszabály

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (19. §)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére