Jelenlegi hely

Új helyre költözik a felnőtt háziorvosi ügyelet hétfőtől

Vasárnap költöznek át a háziorvosi rendelők az új helyre, addig továbbra is a Rákóczi úti épületben látják el a pácienseket hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén pedig 0–24 óráig. Hétfőn délután 15 órától pedig már a sürgősségi betegellátó szomszédságában, (a Janus Pannonius Klinikai Tömbben) az újonnan berendezett rendelőkben látják el a háziorvosok az ügyeleti teendőket.

Ezzel pedig sikerül megvalósítani, hogy néhány speciális szakterület – gyermekgyógyászat, szülészet, fül-orr-gége, fogászat, urológia – kivételével minden orvosi ellátást igénylő esetet egy helyen kezeljünk.
A szakember hangsúlyozta, ha valaki panaszával a háziorvoshoz fordul, azonban a vizsgálatkor kiderül, hogy komolyabb problémáról van szó, azonnal átkerül a sürgősségi betegellátó osztályra. Így sem mentőt nem kell hívni, illetve arra sincs szükség, hogy a beteget a hozzátartozó szállítsa tovább. Ez egyaránt kedvező a betegek szempontjából és az ellátás szemszögéből is. 

A hétvégén tájékoztató táblákat helyeznek ki a Rákóczi úti épületben a háziorvosi rendelőhöz, illetve a bejáratoknál is, amelyeken felhívják a betegek figyelmét a költözésre.

Háziorvosi ügyeletek Pécsett, január 16-tól

Költözik:

Háziorvosi ügyelet: Pécs és Kistérsége települései felnőtt lakosai számára 
Korábbi helyszín: Pécs, Rákóczi u. 2
Új helyszín: Pécs, Ifjúság útja 13. (Janus Pannonius Klinikai Tömb, sürgősségi betegellátó szint, megközelíthető a Honvéd utcai klinikai személybejárat felől) 
Tel.: 72/515-104 (ügyeleti időben)
Hétköznap délután: 15:00 órától reggel: 7.00 óráig
Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 0-24 óráig

Korábbi helyén marad

Sürgősségi ellátást igénylő esetekben:
PTE KK Sürgősségi Orvostani Tanszék (Pécs, Ifjúság útja 13.)
Tel.: 72/535-850
Mindennap 0.00–24.00 óráig

Házi gyermekorvosi ügyelet, sürgősségi ellátást igénylő esetekben: 
Pécs és Kistérsége települései gyermekkorú lakosai számára
PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika (Pécs, József Attila u. 7.) 
Tel.: 72/515-104 
Hétköznap délután: 15.00 órától reggel 7.00 óráig
Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 0.00–24.00 óráig

Fogászati ügyelet:
Pécs és Kistérsége, valamint Komló és Kistérsége települései lakosai számára
PTE KK Fogászati és Szájsebészeti Klinika (Pécs, Dischka Győző u. 5.) 
Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 7.00-17.00 óráig
Tel.: 72/535-900/37443 mellék

Sürgős ellátást igénylő szülészeti és nőgyógyászati esetekben:
PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika (Pécs, Édesanyák útja 17.)
Tel.:72/536-000

Sürgős ellátást igénylő fül-orr-gége panaszok, fej és nyaksérülések esetén:
PTE KK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika (Pécs, Munkácsy M. u. 2.)
Tel.: 72/507-300

Sürgős ellátást igénylő urológiai esetekben:
PTE KK Urológiai Klinika (Pécs, Munkácsy M. u. 2.)
Tel.: 72/536-000

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére