Jelenlegi hely

Tudtad, ha sikeres a nyelvvizsgád, visszakaphatod a vizsgadíjat?

Sikerült a nyelvvizsga? Vagy csak tervezed? Hallottál róla, hogy visszaigényelheted a nyelvvizsga díját?

Egy középfokú nyelvvizsga átlagosan 28-34 ezer forintba kerül a legnépszerűbb nyelvvizsgaközpontokban, míg egy felsőfokú nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése pedig akár 38 ezer forintig is mehet. Ugyan vizsgára jelentkezéskor ezt a pénzt mindenképpen ki kell fizetni, de a nyelvvizsgázó akár vissza is kaphatja az összeget. Elegendő – természetesen a sikeres vizsga mellett – ha 35 évnél fiatalabb.

Mint kiderült, a 2019-ben vizsgázottak többsége ebbe a korosztályba is tartozik: 112 ezer vizsga közül 101 ezerre 35 évnél fiatalabbak jelentkeztek.

Az állam összesen 27 különböző idegen nyelv vizsgáit támogatja, a legnépszerűbb angol, német, olasz és francia mellett többek között a latin, arab, japán, kínai, illetve a nemzetiségi nyelveket is.

Elbizonytalanodtál, több kérdésed is lenne?

Mi van, ha nem magyar állampolgárságú a vizsgázó?
Nem magyar állampolgárságú fiatalok esetén a magyar nyelvi vizsga is beleszámít a támogatott körbe.

Ha emelt szintű idegen nyelvi érettségit tettél, és nem nyelvvizsgát?
Ahogy a felsőoktatási felvételin, itt is érvényes az a szabály, hogy a középfokú nyelvvizsgát kiváltja az emelt szinten letett idegen nyelvi érettségi. Eszerint visszaigényelhető az érettségi díja is annak, aki fizetett érte. Azoknak ugyanis, akik már nem először tesznek javító- vagy pótlóvizsgát, illetve akik tanulói jogviszony nélkül érettségiznek, nincs ingyen az érettségi: az idén a középszintű vizsgák tantárgyanként 24, az emelt szintűek 40 ezer forintba kerülnek.

És a külföldön letett, honosított nyelvvizsga is támogatható?
A támogatás a külföldön letett, de honosított nyelvvizsgákra is jár.

Ha külön sikerült a szóbeli és írásbeli, arra is vissza lehet igényelni a díjat?
Ha valaki nem egyszerre teszi le a nyelvvizsga szóbeli és írásbeli részét, akkor csak abban az esetben igényelhetők vissza a díjak, ha a két bizonyítvány kiállítása között legfeljebb egy év telt el. Ha ennél több idő, akkor csak a másodjára letett vizsgarész ára kérhető vissza.

Már több hónapja levizsgáztál, de nem tudtál erről a lehetőségről?
Lehetőség van nem csak közvetlenül a vizsga után igényelni a támogatást: egy éven belül még megteheted ezt.

Visszaigényelnéd? Mindössze három lépés!

Fontos, hogy 18 éves kor alatt csak a szülő nyújthatja be a papírokat.

1. lépés: Kérjetek a vizsgadíj befizetéséről névre szóló számlát
Ezzel lehet igazolni, hogy befizettétek a vizsgadíjat, természetesen mellékelni is kell az ezt bizonyító dokumentumokat is. Ez lehet a nyelvvizsgadíj megfizetését igazoló számla, honosított nyelvvizsga, illetve emelt szintű idegen nyelvi érettségi esetén az Oktatási Hivatal igazolása a honosítási eljárási díj, vagy az emelt szintű idegen nyelvi érettségi térítési díjának befizetéséről. A dokumentumnak a vizsgázó nevét is tartalmaznia kell.

2. lépés: A kérvény kitöltése
Ezt akár ELEKTRONIKUSAN ITT vagy POSTAI ÚTON ITT is megtehetitek.

A kitöltés megkezdése előtt

  • keresd elő a személyes adataidat tartalmazó igazolványokat;  
  • a nyelvvizsgátok adataira is (a vizsganap, nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napja, a vizsga anyakönyvi száma és a bizonyítvány száma);
  • és az utaláshoz a számlaszámotokat és a bankotok nevét;
  • és csatolnotok kell a korábban az 1. pontban említett számlát is.

A postai kérelemhez nem kell mellékelnetek a bizonyítványt, tanúsítványt, honosítási határozatot, mivel a kérelem elbírálásához szükséges további adatokat az Oktatási Hivataltól szerzik be.

Ha online külditek be a kérvényeteket, akkor a mellékleteket szkennelt dokumentumként vagy jó minőségű képként kell csatolni a kérelemhez.

3. lépés: Kérvény elküldése
Postai út választása esetén
a címzett: Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság; postacím: Budapest 1820.
Online ügyintézés esetén: mindenképp kell ügyfélkapus regisztráció, hiszen így tudtok hitelesíteni.

A kérelmet elbíráló Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a döntését 30 napon belül hozza meg, megállapítás esetén a támogatás összegét a döntés kiadását követő 13 napon belül utalja az általatok megjelölt belföldi bankszámlára.

ADL – Debrecenimami

Forrás: magyarnemzet.hu; eduline.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére