Jelenlegi hely

DMME Motoros Mikulás gurulás Pécs több pontján

Időpont: 2023. december 3. vasárnap 10:30
Motorra pattannak a Mikulások, begurulnak Pécsre. A Budai Vám Tesco parkolójából indulnak, a város több pontján megállnak (Pécsbánya, Pláza, Széchenyi tér),a gyerekek pedig felülhetnek a motorjaikra.

 

A hagyományokhoz híven idén is végiggurulnak a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület tagjai a városon, hogy apró ajándékaikkal mosolyt csaljanak a gyerekek arcára. A motoros jótevők Pécs több pontján megállnak majd (Budai vámi parkoló, Pécsbánya, pláza, Széchenyi tér), hogy találkozzanak a gyerekekkel, akiket még vasparipáikra is felengednek, és apró édességet osztogatnak menet közben.

A gurulás vége természetesen a Széchényi tér lesz.

A pontos útvonalat, időrendet, találkozási pontokat később pontosítja az egyesület, még javában zajlik a szervezés, de ami már biztos, a találkozó a Budai vámnál lévő Tesco áruház parkolójában lesz december 3-án, vasárnap 10.30-tól, a csapat 11.00-kor indul.
(Persze csak megfelelő időjárás esetén tartják meg a rendezvényt.)

A szervezők hangsúlyozzák: az esemény nem csak a felvonulásról szól, minden évben ajándékokat is gyűjtenek a rászoruló családoknak, intézményeknek, hogy mindenki karácsonyfája alá kerülhessen egy kis meglepetés.

A nemes cél érdekében várják tehát a felajánlásokat: játékot, édességet, sportszereket és mindent, aminek egy gyerek örül – de csak olyan dolgok, amiket még lehet használni! A csomagokat az alábbi gyűjtőpontokon lehet leadni:

  • MOTOBOX Motoros Áruház – motorosbolt – Zsolnay V. u. 84.
  • ENDURO Motorosbolt – Tiborc u. 38.
  • RED BARON – Zsolnay V. u. 102.

A rendezvényről itt lehet bővebben olvasni.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére