Időpont: 2026. Február 23 (hétfő) 10:00 Helyszín: Boró Pécs, Pécs, Budai Nagy Antal utca 1. Játékos mozgásfejlesztő torna óra, már járni tudó, de még nem óvodás gyerkőcöknek szüleikkel.
Mondókázunk, dalolászunk és közben kipróbálunk minden olyan eszközt, ami színesíti, érdekesebbé teszi és közben fejleszti a mozgást már a járás tanulás legelső pillanataitól.
A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.