Jelenlegi hely

A beszélő köntös - musical - online közvetítés

Időpont: május 5. 19:00
Helyszín: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház facebook oldalán

Szente Vajk-Galambos Attila-Juhász Levente
A beszélő köntös

Bolondok azok a városok, melyek arról panaszkodnak: „Sokat szenvedtünk; nálunk száz vagy kétszáz évig lakott a török.” Azok a helyek szenvedtek igazán, ahol se török nem lakott, se labanc, se kuruc, s a magok emberségéből éldegéltek, mint például Kecskemét, mert ahol a hadviselő felekből ott tartózkodék az egyik, ott csak egyik dominált, sarcolt, s a többiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a három eljárt epret szedni.

Egy nap a budai pasának szottyant kedve egy kis élésre vagy pénzre: „Nosza fiam, Dervis bég, írj a kecskeméti bírónak!” S ment nyomban a levél, melynek ékes stílusából nem hiányzott a „Fejetekkel jádzotok”…

Kecskemét idén 650, Mikszáth Kálmán regénye pedig 129 éves. Városunk jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünnepeljük, melynek feldolgozása új nézőpontba helyezi a 16. századi Kecskemétet. A bég helyett varázsköntös érkezik a budai pasától. Lestyák Mátyás szabó elkészíti a kaftán „tökéletes” mását és úrrá lesz a káosz. A rendező - zeneszerző új stílust teremt regény-musicalével.

Lestyák Mihály ORTH PÉTER
Cinna KOVÁCS GYOPÁR
BÁNOVITS VIVIANNE
Lestyák Mátyás szabómester DUNAI TAMÁS
Krónikás ARADI IMRE
A megkenhető Hasszán ARADI IMRE
Dagadt idegen ARADI IMRE
Mocsári Ember ARADI IMRE
Hóhér ARADI IMRE
A vasjellemű és elölülő Porosznoki Gábor szenátor SIRKÓ LÁSZLÓ
Az ötletgazdag Ágoston Kristóf szenátor PÁL ATTILA
A hófejű, kis, púpos, beteges Imecs György szenátor VÁRY KÁROLY
A kíváncsi, de óvatos Kriston Ferenc szenátor KISS ZOLTÁN
Az ékes szavú Fekete Pál NAGYHEGYESI ZOLTÁN
Pintyő Gyuri KOLTAI-NAGY BALÁZS
A derék Ibrahimbudai pasa KOLTAI-NAGY BALÁZS
A kegyetlen és emberséges Olaj bég FARKAS ÁDÁM
Az éleseszű Imecs Györgyné CSOMBOR TERÉZ
A lenhajú Bari Mária SZEGVÁRI JÚLIA
A délceg, magas Katona Magdolna MAGYAR ÉVA
A begyes, gömbölyű Pál Ágnes TÁMADI ANITA e.h.
Brunó Atya KISS JENŐ
Mehmed Szultán KISS JENŐ
Katona Bálint KOVÁCS MARTIN e.h.
Erzsi FISCHER LILIAN
Molitorisz Péter D. VARGA ÁDÁM e.h.
Zömök török URBÁN RICHÁRD e.h.
Tömzsi idegen URBÁN RICHÁRD e.h.
Walter Vencel NAGY PÉTER JÁNOS e.h.
Putnoki Balázs VARGA-HUSZTI MÁTÉ e.h.
Berkesi József PÁLÓCZI BENCE e.h.
Táncosok
JURÁK BETTINA, NAGY NIKOLETT,
SZŐLLŐSI KRISZTINA, VARGA LOTTI,
BOLLA BENCE, FÖLDESI MILÁN,
RAJ MARTIN, SZÓKA ROLAND
További szerepekben:
DURA VERONIKA e.h., KELECSÉNYI ANNA e.h., SZABÓ DOROTTYA e.h., TRILL BEATRIX e.h.

Közreműködik: A Kecskemét City Balett,
a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti karának III. éves hallgatói,
A színház meghívott zenekara
Valamint Kecskemét város népe, törökök, tatárok, kurucok, labancok

…és a köntös

Rendező SZENTE VAJK

Díszlettervező RÁKAY TAMÁS
Jelmeztervező KOVÁCS YVETTE ALIDA
Zenei vezető KÁROLY KATI
Koreográfus TÚRI LAJOS
Vezényel DRUCKER PÉTER,
LÁTÓ RICHÁRD
Súgó PATYI SZILVIA
ügyelő DOMJÁN SÁNDOR
CSITÁRI TAMÁS
Rendezőasszisztens VÁRI JÁNOS

A közvetítés a SZÍNHÁZ YouTube csatornáján, itt a Facebookon és a http://www.xn--kecskemtinemzeti-hqb.hu/ oldalon is elérhető lesz.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére