Jelenlegi hely

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban: színházi előadás a PKK Apáczai Művelődési Házban

Időpont: 2025. November 14. (péntek) 19:00
Helyszín: PKK Apáczai Művelődési Ház
Boeing Boeing - Leszállás Párizsban Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing ( Leszállás Párizsban ). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

Bernard , a fiatal francia sztárépítész, vérbeli playboy: menő lakásából Párizs csodálatos panorámájában gyönyörködhet, meg persze meseszép menyasszonyában, akit mámorosan szeret, de mámorosan szereti másik menyasszonyát is. És a harmadikat is. Mert egy modern férfinak ugye három menyasszony az ideális, csak mind légiutas-kísérők legyenek, s menetrend szerint elkerüljék egymást.
Berthának, a házvezetőnőnek annyi ideje sincs, hogy felmondjon, miközben kénytelen nemzetközi konyhát vinni, a menü szinte óráról-órára változik. Ráadásul váratlanul betoppan Bernard gyerekkori barátja, Robert is,aki egyik ámulatból a másikba esve próbál ja megtalálni a helyét a hatalmas forgatagban.
Bernard boldog életét azonban váratlanul felborítják a Párizs feletti kedvezőtlen légköri viszonyok…

Bohózat két felvonásban

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére