Jelenlegi hely

Csempehajtogatás, avagy képeslap Zsolnayból a Zsolnay Negyedben

Időpont: 
Helyszín: Kerámia terem, a Rózsaszín Zsolnay kiállítás és a Látványmanufaktúra bejáratánál
Kreatív foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek 30 percben 9 éves kortól.

Hajtogassunk együtt gyönyörű csempe mintájú képeslapokat, ajándékba szeretteidnek, vagy emlékbe magadnak.
Jegyek és további információ a Látogatóközpontban, a Zsolnay Infopont & Shopban és a Vendégház recepcióján.

Látogatónk írta:
"Nagy örömmel újságolom el, hogy a július 15-i csempehajtogatás, avagy képeslap Zsolnayból című foglalkozáson csodálatos élményben volt részünk. Dézsi Julianna csempehajtogatás alkotásaiból megtekinthettük a gyönyörű kamara-kiállítást, majd hihetetlen pedagógiai érzékkel tanította meg nekünk a technikát, miközben elmesélte azt is, hogy az általunk kiválasztott csempe a valóságban hol tekinthető meg a Zsolnay Negyedben. Gratulálunk a foglalkozásvezetőnek, sok sikert kívánunk a további foglalkozásaihoz. Valamint még azt is fontos megemlítenünk, hogy hihetetlen szakmai elméleti tudással rendelkezik a Zsolnay családról, a kiállításokról, az épületekről a negyedben. Köszönjük szépen a lehetőséget."

Jegyár: 1200 Ft

További időpontok:

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére