Jelenlegi hely

DDME Motoros Mikulás gurulás Pécs 2022

Időpont: 2022. december 4. vasárnap 12:30
Ha december akkor Mikulás, ha Mikulás akkor indulnak a motoros Mikulások Pécsett.

Hagyományunkhoz híven idén is végig gurulnak a DDME motorosai Pécs városán, hogy apró ajándékaikkal mosolyt csaljanak a gyerekek arcára. A város több pontján megállunk (Budai vám áruház parkoló, Pécsbánya, Pláza, Széchenyi tér) és lehetőségük lesz a gyerekeknek találkozni velünk, motorjainkra felülni. Mint minden alkalommal a gurulásunk vége Pécs város főtere a Széchényi tér lesz. A pontos útvonal, időrend, találkozási pontokat később fogjuk közölni mivel folyamatosan szervezzük. Ezért is érdemes többször ránézni az eseményünkre.

Ami már biztos:

Találkozó: a Budai Vám-nál lévő Tesco áruház parkolója 12:30-tól,
Indulás: 13:00 óra
Aki már gurult velünk, ismeri rendezvényünket tudja, hogy ilyenkor nem csak a felvonulásról szól eseményünk. Minden évben ajándékokat gyűjtünk rászoruló családoknak, intézményeknek, hogy sok olyan gyereknek is legyen a karácsonyfa alatt ajándék ahová talán nem jut el mindig.

Miben tudtok segíteni? Várunk játékot, édességet (ahogy Gombóc Artúr mondaná: "a kerek a szögletes a töltött ....," ) gyerekruhát (kérjük leadáskor életkort és fiú v lány írjátok rá a csomagra!!) sportszereket és mindent aminek egy gyerek örül. Kérünk benneteket, hogy csak olyan dolgot adjatok le amit még lehet használni!

Hogy hol tudjátok leadni? Örömmel várnak benneteket logisztikai Mikulásaink az alábbi helyeken:

- MOTOBOX Motoros Áruház - motorosbolt - Pécs, Zsolnay V. u. 84.
- ENDURO Motorosbolt -Pécs, Tiborc u. 38.
- RED BARON - Pécs, Zsolnay V. u. 102.

Ugye tudjátok? Akinek még nincs, időben szerezze be ruháját mert a megjelenés az esemény nevéhez kapcsolódóan, mikulás ruházat és a dobozokban szaloncukor, apró édesség amit menet közben osztogathattok 

Mivel decemberről beszélünk az esemény csak megfelelő időjárás függvényében lesz megtartva, szem előtt tartva a motorosok maximális biztonságát. A DDME az eseménnyel kapcsolatos minden változás jogát fenntartja amit az esemény oldalán mindig közlünk veletek.
Az eseményen mindenki saját felelősségére vesz részt, az eseményen történő károkért a DDME semminemű felelősséget nem vállal.
Kövessétek az esemény oldalán az információkat, várunk benneteket és ajándékaitokat gyűjtőpontjainkon.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére