Jelenlegi hely

Grand Opening – Összefogás névvel fergeteges koncert a Filharmónia Magyarországgal

június 5. 19:00

Egy közös klasszikus zenei eseménnyel köszönti a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége a nemzetközi pandémiás helyzetben hozott korlátozó intézkedések feloldását, mely a „Grand Opening – Összefogás” nevet kapta.

Pécsett a Jókai téren remek előadókkal, fantasztikus hangulattal várják a közönséget június 5-én.

A Filharmónia Magyarország is csatlakozott az összefogáshoz a pécsi és a váci koncerttel. Mint írják, a zenei ünnepen több száz művész a klasszikus zene erejével, együtt fejezi ki köszönetét az újraindulás lehetőségéért.

A program egyik legfontosabb feladata a gyógyítás.

A művész életben maradásának feltétele a munkája, a zene öröme, mely abban az esetben válik közkinccsé, ha az „az élő valóságban” születik meg, kifejtheti hatását az előadóra és a közönségre, nem mellesleg munkát, egzisztenciát teremtve.

Esti szabadtéri koncerttel indul a nyár Pécsen

Pécsett Puccini-, Erkel-, Kodály- és Farkas Ferenc-műveket, opera- és operettrészleteket hallhat a közönség a Philharmonic Brass Quintet, Kriszta Kinga szoprán és Horváth István tenor énekművészek előadásában.

A koncert június 5-én 19 órakor kezdődik a Jókai téren.

További részletek ide kattintva olvashatók.

Forrás:pecsma.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére