Jelenlegi hely

Kesztyűmese - Veronaki kvartett adventi koncertje a Széchenyi téren

Időpont: 2023. december 17. vasárnap 11:00
A Fonogram -díjas zenekar téli, ünnepi dalokból szőtt koncertje,  a mese szárnyán repül a család összes tagjának lelkéhez, Veronakitól már megszokott interaktív, izgalmas előadásban.

A kesztyű meleg volt, tágas volt, kuckórakásra kiváltképpen alkalmas. Beköltöztek hát a kesztyűbe.
a pocok a nagyujjába,
a cinke a mutatóujjába,
a béka a középső ujjába,
a szarvasbogár a gyűrűsujjába
s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.”


A Veronaki zenekart Tarján Veronika énekes, meseíró és Mogyoró Kornél ütőhangszeres, zeneszerző alapította. A zenekart népszerű és nagyszerű zenészek alkotják és teszik különlegessé. A Veronaki mesés világa Tarján Veronika meséiből és szövegeiből építkezik és alkot egy teljesen egyedülálló zenei világot, amit a gyermekek és a felnőttek is örömmel hallgatnak.

Az együttes zenei palettája rendkívül színes. Jellemző, hogy egy dalon belül jelennek meg népzenei és könnyűzenei elemek, ezt eredményezi az is, hogy a tagok zenei világukban kötődnek a különböző népek muzsikáihoz legyen az afro, balkáni, erdélyi vagy akár blues zene. A hangszerelés is igen változatos, találkozhatunk a török vidékekről származó hosszú nyakú szazzal, moldvai népzenéből ismert kobozzal, egzotikus, különleges ütőhangszerekkel, gitárral, brácsával, tamburákkal, tangóharmonikával és nagybőgővel. A zenei sokszínűséget a többszólamú vokális megszólalás teszi igazán különlegessé.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére