Jelenlegi hely

Korai támogatás vagy fogszabályozás? Mit tehetünk gyermekünk fogai egészséges fejlődéséért? - dentozófiai előadás a Waldorfban

Időpont: 2026. Április 16. (csütörtök) 17:00
Helyszín: Mandulafa Waldorf Általános Iskola, Pécs, Fábián Béla utca 7.
A fogazati rendellenességek gyökerei alapvetően az első kilenc évben rejtőznek. Előadásunkban azt fogjuk körbejárni, hogy milyen folyamatok állnak amögött, hogy a mai gyermekek (és felnőttek) zöme mély- vagy éppen nyitott harapású, hogy torlódottak a fogak és hogy felnőtkor küszöbére a bölcsességfogaknak nem lesz helyük a szájüregben.

Míg 150 évvel ezelőtt gyakorlatilag mindenkinek kint volt a 32 foga, és -kevés kivétellel- szabályosan helyezkedtek el.

  • Mi történt másfél évszázad alatt?
  • Van-e lehetőségünk ezen személyes szinten változtatni?

Az állcsontok méretei és arányai, a fogív elrendeződése mögött 30%-ban öröklött tényezők állnak, a maradék 70% az epigenetikán, a környezeti hatásokon múlik.

Azon, hogy mennyi ideig szopizik az anyamellről egy kisgyermek, hogy egész gyerekkorában hol veszi a levegőt, hogy hogy és mit rág és hogy milyen a nyelése. Ezeket az élettani folyamatokat fogjuk alaposan körbejárni.

Előadásunk második felében az antropozófus alapú fogrendezésről a Dentozófiáról fogunk szólni.

A Dentozófia kiváló lehetőség arra, hogy szelíd módszerekkel jó irányba tereljük az esetleges folyamatban levő patológiás történéseket, egészen korai életszakaszban, 2-3 éves kortól. Legyen szó ujjszopásról, éjszakai fogcsikorgatásról, nyelvlökéses nyelésről, beszédzavarokat előidéző lenőtt nyelvfékről, visszatérő felső légúti- és fülbetegségeket előidéző vagy fenntartó szájlégzésről, vagy nagyobb gyerekeknél konkrét fogazati rendellenességekről, a Dentozófia mind-mind a segítségünkre lehet.

Előadásunkban a konkrét esetismertetések mellett teret adunk a hallgatóság kérdéseinek.

Szeretettel várjuk az óvodás és iskolás gyermekek szülőit, óvónőket, tanárokat, segítő szakembereket és minden érdeklődőt:

Dr. Papp Huba és Dr. Batta Zsófia
a Haris Fogászat dentozófusai, fogorvosai.

Az előadás regisztrációhoz kötött!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére