Jelenlegi hely

Kortárs Junior pARTy - m21 Galéria

Időpont: 2023. március 10. péntek 19:00
Bánkuti Gellért és Szelényi Bernát akusztikus koncert - Tavaszi programsorozat az m21 Galériában.

A Kortárs Junior a Pécsi Galériák múzeumpedagógiai programja, mellyel általános-és középiskolás diákok számára kínál az adott kiállításokhoz kreatív foglalkozásokat. 2022-ben Made in Pécs díjat vehetett át Kultúra Junior kategóriában.

A pARTy elnevezésű programelemmel egy rendhagyó sorozatot kívánunk útjára indítani. Célunk továbbra is az, hogy az ifjúság magáénak érezze a galériában található műtárgyakat és kapcsolódjon hozzá bármely eszközzel. Ebben az esetben ez lehet kötetlenebb, és a fő célja a szórakoztatás. Programjainkkal elsősorban a középiskolás korosztályt és a fiatal felnőtteket szeretnénk megszólítani. A projektet márciustól indítjuk, havi egy alkalommal pécsi középiskolás diákokból álló zenekarok fellépésével. A kiállításokhoz úgy kapcsolódnak, hogy a zenekar a saját számai közül kiválaszt egyet, amely valamelyik műtárgyhoz kötődik. Amennyiben sikeres lesz, az év további részében sem állna le a pARTy.

• március 10. 19.00 – Bánkuti Gellért és Szelényi Bernát akusztikus koncert– a Színerő kiállításhoz kapcsolódóan
• április 7. 19.00 – U16 – az Anna Mark kiállításhoz kapcsolódóan
• május 5. 19.00 – Porszem – a Breuer kiállításhoz kapcsolódóan

Belépő: 1.000.- Ft (Megvételével látogathatja a közönség, ez feljogosítja két kiállítás megtekintésére, valamint a koncerten való részvételre.)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére