Jelenlegi hely

Kortársas, avagy hogyan vásároljunk a zöldségesnél bitcoinnal - előadás az E78-ban

Időpont: 2025. November 5. (szerda) 19:00
Helyszín: E 78, Zsolnay Kulturális Negyed
Manapság rengeteget hallani, olvasni a generációk együttélésének problémáiról. Talán túl sokat is… Tény, hogy soha nem változott ilyen sebességgel a minket körülvevő világ, soha nem élt egymás mellett ilyen sok, sokszor egészen más impulzusok mentén szocializálódott generáció, és ez néha bizony meglehetősen komoly konfliktusokat képes kialakítani.

...avagy fél-improvizációs színházi előadás többek között arról, hogyan vásároljunk a zöldségesnél bitcoinnal

A Kortársas társulata a Válótársas és a Munkatársas előadásokból is már jól ismert és megszokott felállásban, az improvizációs színészi játékot és a mediációs szakmaiságot felhasználva emeli fel a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzeteket megmutató görbe tükröt. Önkritikus mosollyal belenézve lehetőség nyílik észrevenni, hogy bizony a legtöbb esetben a másik generáció képviselője is ugyanúgy jót akar, ahogyan mi magunk, csak nem tanultuk meg megérteni egymást.

Előadásunkkal arra teszünk kísérletet, hogy megmutassuk, függetlenül attól, milyen betű vagy éppen név jelzi az általunk képviselt generációt, alapvetően olyan nagyon azért nem különbözünk egymástól, hiszen mégis mindannyian szimplán esendő emberek vagyunk. Mindannyian ugyanazt keressük, ugyanúgy tudunk szomorkodni, félni és természetesen ugyanolyan felszabadultan nevetni is saját magunkon és a hibáinkon.

És ha ezt kezdésnek legalább egy-egy színházi estén meg tudjuk tenni, akkor kiderülhet, hogy nem is áthidalhatatlan az a generációs szakadék.

Rendező: Ötvös András

Szereplők:

  • Ötvös András
  • Sipos Vera
  • Grisnik Petra
  • Kovács Olivér
  • Gönczi Dorka mediátor
  • Varga Zsolt kommunikációs szakember

 

Dramaturg: Deés Enikő
Szakértő: Bereczki Enikő generációkutató és tréner
Produkciós asszisztens: Panágl Márton

Online jegyvásárlás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére