Jelenlegi hely

Kozma Orsi Quartet koncert a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron

Időpont: 2024. november 30. (péntek) 17.00
Helyszín: Pécs, Széchenyi tér
A Kozma Orsi zenekar a vokális jazz és könnyűzenei műfaj képviselője.

 

November 30-án 17 órakor a Széchenyi téren a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron koncertet ad a Kozma Orsi Quartet.

A több, mint 15 éves múlttal, 3 stúdiólemezzel és több díjjal jutalmazott Kozma Orsi zenekar a vokális jazz és könnyűzenei műfaj képviselője. Kozma Orsi a Jazz+Az és a Cotton Club Singers után egy születésnapi meghívásnak köszönheti zenekarának megalakulását.

Első zenekara a Szűzriadó volt, majd a Kimnowak együttes tagja lett. A nagy áttörést és országos ismertséget a Jazz+Az hozta meg számára, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. 2005-ben találkozott Szakos Krisztián dalszerzővel és elkészítették Orsi első szólóalbumát, Egy szó címmel. 2007-ben Orsi megvált avokálcsapattól, hogy szólókarrierjére koncentráljon. 2007 májusában jelent meg második poplemeze, mely az Az igazi szerep címet kapta.

Vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Dés László, Novák Péter, Keresztes Ildikó, Tony Lakatos, Vince Mai, Rob van de Wouw, KrysztovScieranski, a Swing a lá Django, az AnimalCannibals, a 9:30 Collective/eNerd vagy az eatme! 2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet, színesítve az énekesnő palettáját, és decemberben jelentették meg első stúdióalbumukat, a Hide and seeket, amely azonnal Fonogram-díj jelölt lett, 2010. október 6-án megjelent Japánban is. 2009-ben a Jazzy dalverseny különdíját, 2010-ben a Pécs Fringe Fesztivál szakmai díját nyerte el.
 
Quartettjével eddig összesen 3 stúdióalbumot jelentetett meg, legutóbbi, Vízjel című szólóalbuma után pedig 2022-ben ismét új pop anyaggal tervez jelentkezni.

A komplett pécsi adventi programról információk ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére