Jelenlegi hely

Lakatos László stand up humorista önálló estje Mohácson

Időpont: 2025. Március 11. (kedd) 19:00
Helyszín: Selyemgyár Kulturális Negyed, Mohács
Lakatos László önálló estje családról, gyerekkorról és a mindennapokról.

Március 11-én 19 órakor Lakatos László önálló estje "A Szent Család" címmel Mohácson, a Selyemgyár Kulturális Negyedben!

Egyszer volt, hol nem volt, réges régen, vagyis nem is olyan régen, sőt, most is, a messzi-messzi Corvin sétány mellett, a nyolcadik kerület szívében, a Práter utcában élt egy család…

Egy Szent Család, Lakatosék!

Ha mese lenne az életem, valahogy így kezdeném, hát DE NEM AZ!

Gyerekként vannak álmaink, milyen lesz a családunk, a filmekben is láthatjuk, miként működhetNÉNEK a családok, de ez általában nem fedi a valóságot. Nálam legalábbis tuti nem!
Gyönyörű gyerekkorom volt, emlékszem, a barátaimnál zsúrok voltak, összejövetelek, nálunk meg bolondok háza mindennap, ahogy apám mondta. Mondjuk Apám mást is mondott amikor még kicsi voltam, például hogy engem a kukán találtak. Felnőtt fejjel már csak nevetek ezen, mert szerintem meg az öcsémet találták a kukán.

32 évesen már nekem is van saját családom, nem is akármilyen!

Egy asszony, a fiam, a nevelt fiam, és két kutya egy lift nélküli, negyedik emeleti 49 nm2-es panel lakásban. Minden adott ahhoz, hogy bármelyik pillanatban agyvérzést kapjak.

Mesékben, filmekben láttunk már famíliákat, most bemutatom nektek az enyémet és hogy hogyan is élünk a Szent Családommal.

Helyszín: Selyemgyár Kulturális Negyed, Mohács, Tímár utca 4.

Időpont: 2025. március 11. (kedd) 19:00

Jegyvásárlás:

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére