Jelenlegi hely

Maszkot Le! - Adventi élő, jótékonysági online koncert

Időpont: 2020. december 18. 19:00 

Helyszín: online

Adventi élő, jótékonysági online koncert

2020. december 18. 19:00 óra

A 2020-as év újra rámutatott arra, hogy milyen fontos az egymással való törődés, odafigyelés. Karácsony közeledtével e jótékonysági koncerttel arra vállalkozunk, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik egész évben mellettünk voltak, ápoltak, gyógyítottak.  A zenés esten befolyó teljes bevételt a Debreceni Egyetem koronavírus elleni küzdelemben résztvevő klinikai dolgozóinak támogatására fordítjuk.

A zenés eseményünkön sztárelőadók énekelnek majd jól ismert és új karácsonyi dalokat élőben. Ők sem lesznek egyedül a kamerákkal, mert egy hatalmas kivetítőn keresztül odavarázsoljuk szintén élőben a nézőket, akik saját eszközeik kameráján keresztül mutathatják meg magukat az előadóknak, így teljes mértékben interaktív lesz minden pillanat. De nem csak ez teszi egyedivé a koncertet, hanem az érdeklődőknek lehetősége lesz saját otthonukban egy általunk „szervírozott” vacsorát elfogyasztani a koncert ideje alatt.

A jótékonysági koncerten közreműködik többek között: Szulák Andrea, Csonka András és Majsai Gábor.

A koncertet az érdeklődők támogatójegy vásárlása mellett tekinthetik meg:

• Adventi online koncertvacsora jegy: 5500 Ft (jegy tartalma: online koncerten való részvétel és saját kameraképpel való bejelentkezési lehetőség, 4 fő részére szóló sültes tál, kizárólag Hajdúhadház, Téglás, Bocskaikert és Debrecen területére kiszállítva!

A sültes tálakat a koncert napján 18.00 óráig szállítjuk ki a megadott címekre.

Az Adventi online koncertvacsora jegy limitált számban vásárolható, összesen 50 darab kerül értékesítésre.

• Adventi online koncert jegy: 1500 Ft (jegy tartalma: online koncerten való részvétel, és saját kameraképpel való bejelentkezési lehetőség.)

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

További információk ITT

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére