Jelenlegi hely

Minden lépés egy gyermek nyarát segíti - Jótékonysági túrára hív a Mecsekbe az Élmény Tár

Időpont: 2026. Június 21. (vasárnap) 09:00
Helyszín: Mecsek - Misina tetőPont
2026. június 21-én különleges közösségi eseményre várja az érdeklődőket az Élménylelő Ifjúsági Egyesület (Élmény Tár). A „Túrázz velünk, hogy nekünk idén is a Balaton lehessen a Riviéra!” elnevezésű jótékonysági túra célja, hogy közösségi összefogással támogassa 30 gyermek balatoni táboroztatását.

A résztvevők három különböző táv közül választhatnak: 3, 5 vagy 10 kilométeres útvonalon indulhatnak el a Mecsekben, a Misina Tetőpontról. A túra nem verseny, hanem közösségi élmény, amely során a résztvevők játékos feladatokkal, kihívásokkal és közös állomásokkal találkozhatnak.

Az esemény az Élmény Tár „Nekünk idén is a Balaton lehet a Riviéra” kampányának része. Az egyesület immár 13 éve szervez balatoni táborokat olyan gyermekek számára, akik számára ezek az élmények másként nehezen lennének elérhetők. A kampány célja, hogy idén is biztosítani tudják harminc gyermek egyhetes balatoni táborozását.

A túra útvonalai és időpontjai a különböző korosztályok és felkészültségi szintek igényeihez igazodnak. A 10 kilométeres táv résztvevői 9 és 11 óra között rajtolhatnak, az 5 kilométeres útvonalon indulók 9 és 12 óra között, míg a 3 kilométeres túrát választók 10 és 13 óra között vághatnak neki az útnak.

A szervezők szerint az esemény legfontosabb üzenete, hogy a segítségnyújtás nem feltétlenül nagy dolgokkal kezdődik. Néha elég egy közös séta, egy családi program vagy néhány kilométer megtétele ahhoz, hogy valaki hozzájáruljon egy gyermek nyári élményeihez.

A nevezési díj felnőttek számára 2500 forint, gyermekeknek (6–14 éves kor között) 1000 forint. A teljes bevétel a balatoni tábor megvalósítását támogatja.

Az Élmény Tár minden érdeklődőt szeretettel vár, legyen szó családokról, baráti társaságokról, rendszeres túrázókról vagy olyanokról, akik egyszerűen szeretnének egy jó ügy mellé állni.

Időpont: 2026. június 21. (vasárnap), 9:00–14:00
Indulás: Pécs, Misina Tetőpont
Távok: 3 km, 5 km, 10 km
Nevezési díj: 2500 Ft/felnőtt, 1000 Ft/gyermek (6–14 éves korig)

„Lépj egyet, hogy másoknak egy élményt adhassunk.”

Ha Erste Bank ügyfél vagy, most a George appban vagy netbankban néhány kattintással támogathatod az Élmény Tár munkáját.

Útmutató az adományozáshoz!

Köszönjük, hogy velünk együtt teszel a gyerekek jövőjéért!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére