Jelenlegi hely

Mit tehetünk gyermekünk fogai egészséges fejlődéséért? - dentozófiai előadás a Waldorfban

Időpont: 2026. Október 15. (csütörtök) 17:00
Helyszín: Mandulafa Waldorf Iskola, Pécs, Fábián Béla utca 7.
A fogazati rendellenességek gyökerei alapvetően az első kilenc évben rejtőznek. Előadásunkban azt fogjuk körbejárni, hogy milyen folyamatok állnak amögött, hogy a mai gyermekek (és felnőttek) zöme mély- vagy éppen nyitott harapású, hogy torlódottak a fogak és hogy felnőtkor küszöbére a bölcsességfogaknak nem lesz helyük a szájüregben. Míg 150 évvel ezelőtt gyakorlatilag mindenkinek kint volt a 32 foga, és -kevés kivétellel- szabályosan helyezkedtek el.

  • Mi történt másfél évszázad alatt?
  • Van-e lehetőségünk ezen személyes szinten változtatni?

Az állcsontok méretei és arányai, a fogív elrendeződése mögött 30%-ban öröklött tényezők állnak, a maradék 70% az epigenetikán, a környezeti hatásokon múlik.

Azon, hogy mennyi ideig szopizik az anyamellről egy kisgyermek, hogy egész gyerekkorában hol veszi a levegőt, hogy hogy és mit rág és hogy milyen a nyelése. Ezeket az élettani folyamatokat fogjuk alaposan körbejárni.

Előadásunk második felében az antropozófus alapú fogrendezésről a Dentozófiáról fogunk szólni.

A Dentozófia kiváló lehetőség arra, hogy szelíd módszerekkel jó irányba tereljük az esetleges folyamatban levő patológiás történéseket, egészen korai életszakaszban, 2-3 éves kortól. Legyen szó ujjszopásról, éjszakai fogcsikorgatásról, nyelvlökéses nyelésről, beszédzavarokat előidéző lenőtt nyelvfékről, visszatérő felső légúti- és fülbetegségeket előidéző vagy fenntartó szájlégzésről, vagy nagyobb gyerekeknél konkrét fogazati rendellenességekről, a Dentozófia mind-mind a segítségünkre lehet.

Előadásunkban a konkrét esetismertetések mellett teret adunk a hallgatóság kérdéseinek.

Szeretettel várjuk az óvodás és iskolás gyermekek szülőit, óvónőket, tanárokat, segítő szakembereket és minden érdeklődőt:

  • Dr. Papp Huba és Dr. Batta Zsófia
  • a Haris Fogászat dentozófusai, fogorvosai.

Az előadás helyszíne a Mandulfa Waldorf Iskola - Pécs, Fábián B. u. 7.

Kérdés esetén vedd fel a kapcsolatot az iskolával itt vagy itt!

Az előadás regisztrációhoz kötött!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére