Jelenlegi hely

Online szülői tájékoztató- Pécsi Alternatív Iskola

Időpont: 2024. augusztus 28. (szerda) 17.30
Helyszín: az online tér
Az új oktatási forma újabb bemutatkozása, immár az online térben.

Kedves érdeklődő Szülők!

Az első személyes szülői tájékoztató rendezvényünk nagyon jól sikerült, viszont a nyári forgatagban többen jelezték, hogy nem tudnak részt venni a találkozón.
Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy online találkozót, így bárhonnan betudtok csatlakozni hozzánk.

A rendezvényen megismerhetitek az alapító csapatot, bemutatjuk az induló iskola legfontosabb alapértékeit, tervezett programját, a megvalósulás ütemezését és a részvételi lehetőségeket. Egy rövid workshop keretein belül szeretnénk megismerni a Ti elképzeléseiteket, igényeiteket is. Ezzel rögtön egy kis betekintést nyerhettek az iskola szellemiségébe, ami a frontális oktatás helyett a projektmunkát részesíti előnyben.
Természetesen lehetőségetek lesz kérdezni is!

Az esemény első sorban szülőknek szól, pedagógusok és segítő szakemberek részére külön tájékoztatót fogunk tartani.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérünk, részvételi szándékodat jelezd az űrlap kitöltésével. A webinárium linkjét az esemény előtt küldjük el a regisztráció során megadott email címre.

Mi már nagyon várjuk, hogy találkozzunk!

Az Alapító Csapat

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére