Jelenlegi hely

Pannon Filharmonikusok: Csigaház I. - Csim-Bum Cirkusz

október 16. (szombat) 15:30

Ami elhangzik: Művek rézfúvós kvintettre

Az új évadban is várunk minden korosztályt a koncertteremben is, ráadásul ebben az évadban sok hangversenyünkre 6-18 éves kor között ingyenes a belépés! Ugyanakkor kérjük a zeneszerető szülőket, nagyszülőket, fordítsanak figyelmet arra, hogy gyermekeik, unokáik a legkisebb koruktól kezdjenek el megismerkedni a komolyzenével! Zenekarunk kézen fogva vezeti a különböző korosztályú gyermekeket a zenei megismerés lépcsőfokain, és a szülőket, nagyszülőket várjuk segítőtársnak ezen az úton a Babzsák, a Csigaház, a Fantasztikus Klasszikusok programokon.

A mindenre kíváncsi és nagydumás ovisokat a Csigaházba várjuk szeretettel!  A Pannon Filharmonikusok Csigaház programsorozata évek óta csiszolódik az örökmozgó ovisok igénye szerint. A Kodály Központ kedves hangulatúvá varázsolt termében vezetik be a kicsiket a muzsika világába a zenekar elhivatott muzsikusai, sok játékkal, humorral. Az interaktív, izgalmas zenés foglalkozáson szabad mozogni, táncolni, kérdezni is! A műsor hullámzását átvéve a sajtkukac ovisok hol megtanulnak picit csendben lenni, mesére figyelni, zenét hallgatni, mesés kerettörténetbe foglalt zenei betétekre figyelni, és a vállalkozó kedvűek még a hangszereket is kipróbálhatják. Minden lurkó kíváncsi, érdeklődő, nem kell zenesulis folytatásban gondolkodni, egyszerűen csak hagyjuk, hogy „mindent is” megismerjenek, hangszereket, hangzásokat és másfajta muzsikát. A program alatt észrevétlen, játszva tanulnak sok érdekességet , itt bizony nem fognak unatkozni.

A Pannon Filharmonikusok Csigaházas muzsikusai várják nem csak az ovisokat, de a szülőket, nagyszülőket is egy jó hangulatú közös zenei programra.

Jegyvásárlás, Bérletvásárlás



forrás: a szervezők

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére