Jelenlegi hely

Pirogránit Esték: Tokos zenekar - koncert és táncház

július 8. (csütörtök) 21:00

A fiúk a magyar népzene széles körű ismertetését tartják missziójuknak.


A Fölszállott a páva tehetségkutató műsor révén Kárpát-medence-szerte ismertté vált Tokos zenekar az erdélyi zenés mulatságok közkedvelt fellépője. A fiúk a magyar népzene széles körű ismertetését missziójuknak tartják.

A Tokos zenakar 2011-ben alakult, 2012 nyarán pedig már az Erdélyben hagyományos nyári népzene- és néptánctáborokban mutatkoztak be Válaszúton, illetve Kalotaszentkirályon, ahol a fiúk zenét oktattak, vagy éppen a táncházban húzták a talpalávalót. Négy éve döntött úgy a csapat, hogy a Duna Tv Fölszállott a páva című műsorában is megcsillogtatja tehetségét.

Esőhelyszín: E78 Koncertterem.

A koncert és táncház kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható.

A kicsiny erdélyi településről, a Kis-Küküllő menti, muzsikájáról, táncairól és zenészeiről híres Szászcsávásról hozták a döntős összeállítást. Előtte viszont mindenki meglepetésére egy kuruc dalt adtak elő, az ugyancsak Szászcsávásra jellemző magyaros több szólamban. Mindenki nekik drukkolt a televízió képernyői előtt, barátok, rokonok és a kalotaszegi prímások. A szó szoros értelmében taroltak, és a hangszeres szólisták és zenekarok kategória győzteseiként zárták a műsort.

Tokosék – ahogy viccesen nevezik őket Kolozsváron – gyakran lépnek fel külföldön, a magyar közösségek táncházaiban. Ezekre a fellépésekre úgy tekintenek, mint újabb lehetőségre, hogy a népzene szeretetét és a mulatás örömét eljuttassák a legtávolabbi magyarokhoz is.


Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére