Jelenlegi hely

Segítség, megnősültem! - Pindroch Csaba önálló estje Pécsen

Időpont: 2025. Október 11. (szombat) 19:00
Helyszín: PKK Apáczai Művelődési Ház
Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba önálló estje, a „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjáték, amelynek 2016. október 29-én, a budapesti Thália Színházban volt a bemutatója, és azóta számos teltházas előadás követett a Tháliában és vidéken.

A Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt kortárs komédiáját Pindroch Csaba társ-dramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi, a darab rendezője Radnai Márk.

A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak.

Mindannyiunk számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve, aki a házasság témájában jártas és végtelenül szerethető színészként bravúrosan tálalja ezt a nem mindennapi színházi fogást.

A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt.

„Bár tele van csípős megjegyzésekkel és humoros szituációkkal, mégis olyan ez a darab, mint egy szerelmi vallomás. Üzenet tőlem személyesen a feleségemnek, továbbá minden férfitól valamennyi nőnek, köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és így rengeteg humorforrást adó csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság” – mondja Pindroch Csaba.

Az előadás egyike azon kevés színpadi produkcióknak, amelyek kortárs magyar szerző műve alapján készültek, bemutatva a mai magyar valóságot.

Emellett külön érdekessége a főszereplő színész – Pindroch Csaba – egyszemélyes jelenléte, amely a hagyományos, többszereplős drámákhoz és vígjátékokhoz képest a közönségtől és a színésztől egyaránt fokozottabb figyelmet igényel, ezáltal egyedülálló színházi élményt nyújt.

Kritika

„Túl azon, hogy a lankadatlan intenzitással tucatnyi karaktert alakító Pindrochot akár napestig elhallgatnánk – vagy legalábbis még egy felvonás erejéig biztosan –, a Segítség, megnősültem! című vígjáték színpadi változata azt is igazolta, hogy lehet az elcsépeltnek tűnő házasságdilemmából szórakoztató darabot készíteni.”

(Szilléry Éva: Magyar Idők)

Jegyvásárlás

Alkotók

  • Előadó: Pindroch Csaba
  • Író: Sebestyén Elemér
  • Rendező: Radnai Márk
  • Látvány: Pater Sparrow
  • Producerek: Pindroch Csaba, Verebes Linda

További információ kérhető a Seethaler Teátrumi Esték facebook oldalán.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére