Szülőnek lenni a legszebb dolog. – De mi van akkor, ha évekig csak próbálkozik egy pár, kezelésről kezelésre járnak és minden alkalommal a negatív tesztet nézik, lassanként teljesen felőrlődve a reményvesztettségben? De nem beszélnek róla, mert senki nem érti, miben vannak, csak a „ne görcsölj rá!” jön, és a példák, hogy a barátnőjének/lányának/kollégájának, hogy sikerült mégis. Inkább bezárkóznak, egyre jobban magukra maradnak ebben, nem is akarják látni mások babafotóit, vagy találkozni velük, ahogy boldogan tologatják a babakocsit.
A babamosolynál nincs örömtelibb – és mi történik, ha ez a baba nem születik meg? Ha egy ultrahangon egyszer csak nagy csend, az orvos rázza a fejét, érthetetlen kifejezésekkel dobálózik, és azt mondja, sajnos, nincs szívhang, ez a baba nem él már? Te meg fekszel, szédülsz, és nem érted, mi történik veled, hogyan történt ez? De nem beszélsz róla, mert csak a „majd lesz másik”, és a „jobb is, csak beteg lett volna” hárító mondatait kapod, és egyre jobban magadra maradsz a veszteséggel.
A szülés egy természetes folyamat, amire a női test teremtetett – milyen vajon ezt hallani annak, akinek semmi nem úgy zajlott, ahogy szerette volna? Akinek nem volt támogató a közeg, vagy nem lehetett ott az, akit szeretett volna? Akinek komplikáció lépett fel, csak sodródott az eseményekkel, és azt élte meg, hogy kívül kerül a testén? Aki nem láthatta a babáját, mert elvitték, de semmit nem mondtak, hova, miért?
A gyermek a legnagyobb boldogság. Ez a mondat zúg a fejében annak az anyának is, aki egy hónapokig tartó delíriumban ringatja a folyamatosan síró babáját, aki teljesen elveszti önmagát fizikailag és lelkileg is, hullafáradtan kóvályog a napok között, legtöbbször teljesen egyedül és azt sem tudja már, mikor ivott utoljára. De nem beszél róla, mert hát milyen anya az ilyen? Ő akarta, nem? Különben is, érte minden megéri!
Mindegy, hogy fiú lesz, vagy lány, csak egészséges legyen – mondják sokan a várandósság során. Mert mindenki így képzeli el a születést: egy egészséges, mosolygó kisbabát ringat könnyes szemekkel. De sokaknak egészen más a valóság. Nagy csend, a tekintetét kerülő orvosok, ápolók, aggódó arcok veszik körül a szülőszobán. És van, hogy napokig semmit nem mondanak, semmit nem tud, csak érzi, hogy valami baj van. Aztán jön a valóság: egy diagnózis, amire senki nem számított, és amivel együtt kell élniük. De nem beszélnek róla, mert mindenkinen nehéz ez, mert nem tudják, hogy nincsenek egyedül, mert gyászolják az elképzelt jövőjüket. sírnak, és kétségbe vannak esve, hogy most mi lesz.
Olyan élethelyzetek ezek, amik sok szülőnek a valóságot jelentik, de kellemetlen beszélni róluk, mert nem tudjuk, mit lehet mondani, nincsenek jó mondataink a támogatásra, nem tudjuk, hogyan tudnánk segíteni. Pedig sokszor nem lehet ezen az elképzelt módon segíteni, de az elfogadás, a meghallgatás, a megértés már nagyon sokat könnyít az érintettek megélésén. És ami a legfontosabb: nem érzik azt, hogy egyedül vannak, hogy ők rontottak el valamit, hogy szégyellniük kéne a történteket, az érzéseiket, a gondolataikat.
Ezért is indítom ezt a beszélgetéssorozatot útjára, bízva abban, hogy oldunk a tabukon, könnyítünk az érintettek megélését, mintát adunk arra, hogy mindenről lehet és kell őszintén beszélni.
Az egyes alkalmak témája:
szeptember 30.: Amikor az anyaság nem egy rózsaszín álom
október 7.: Egy meg nem született baba története
október 14.: A meddőség labirintusában - 10 év küzdelem a gyermekért
november 11.: A test és a lélek is emlékszik - A szülésélmény fontossága
november 25.: Ha beteg gyermek érkezik
A beszélgetéseket moderálja: Légrádi Nóra, mentálhigiénés szakember, coach, gyászcsoport-vezető, 4 gyermek édesanyja
HOGY LÁSSUK AZ ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁT, KÉRLEK REGISZTRÁLJATOK EZEN A LINKEN!
Helyszín: Pécs, Civil Közösségek Háza, Szent István tér 17.
Kezdés minden alkalommal 17 óra.
Belépő: 1500 Ft