Jelenlegi hely

XI.Teddy Maci Családi Nap

Időpont: 2023. március 11. 9:00-13:00
A jelmondatunk idén sem változott: Ne hagyd otthon a macidat! 

Bár tavaly remek munkát végeztetek, azért idén is rengeteg beteg maci áll sorba a segítségetekért. Tizenegyedik alkalommal várunk titeket nagyon sok szeretettel a Teddy Maci Családi Napra a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karok, valamint a Pécsi Orvostanhallgatók Egyesületének Szervezésében.

Idén március 11.-én 9:00-től várjuk az érdeklődőket a Dr. Romhányi György Aulába, ahol közös erővel vesszük fel a harcot a kórokozókkal és az emberi test rettegett betegségeivel, miközben játékos formában megismerhetitek az orvostudomány minden titkát. Ebben az évben is számos új programmal készülünk a régi jól bevált programok mellett.

Technikai információk:
A rendezvény ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. Kiskorú vendégeinket azonosító karszalaggal látunk el a belépést követően, mely tartalmazza a hozzátartozó elérhetőségét.

 Busz: rendezvényünk elérhető a 2, 2A, 26, 27, 28, 29, 55 számú buszjáratokkal (Egyetemváros buszmegálló).
 Parkolás: az egyetem mellett közvetlenül (Honvéd utca), illetve a Klinikai Központ területe. Alternatív lehetőségek: LIDL parkoló, ALDI parkoló.
 Ruhatár: az alagsori ruhatár a családi nap időtartama alatt nyitva áll vendégeink előtt.
Mozgássérültek: rendezvényünk mozgássérültek számára megközelíthető a nyugati bejáraton keresztül.

Várunk minden kicsit és nagyot sok szeretettel!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére