Jelenlegi hely

Általános iskolai beiratkozás rendje 2014

Dr. Hargitai János sajtóközleményt adott ki az általános iskolai tanulók felvételi eljárásáról, beiratkozási rendjéről.

Tájékoztatom az érintett kedves szülőket, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvényben biztosított jogkörömben eljárva meghatároztam a 2014-2015-ös tanévben tankötelessé váló első osztályos tanulók beiratkozásának rendjét, annak időpontjait és a megyében a kötelező felvételt biztosító általános iskolák felvételi körzetét.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A 2014/2015-es tanévben a 2008. augusztus 31-én, vagy az előtt született gyermekek lesznek tankötelesek.
A szülő (gondviselő) az adott évben tanköteles korba lépő gyermekét köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (a lakcímkártyát), továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást. Az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, vagy tartózkodási helye a felvételi körzetében található.

A tanuló felvételéről (átvételről) az iskola igazgatója - harminc napon belül - tanulói jogviszonyt létesítő, vagy a kérelmet elutasító döntést hoz. A döntésről - a döntést megalapozó indokolással - az iskola igazgatója köteles írásban értesíteni a szülőt vagy gondviselőjét. Az értesítésnek tartalmaznia kell a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatást is.
Az általános iskolák felvételi körzetének kijelölésére az érintett települési önkormányzatokkal történt egyeztetést követően és az érdekelt nemzetiségi önkormányzatok egyetértésével került sor.
A tanköteles tanulók első évfolyamra történő beiratkozásának kijelölt időpontjai:
2014. április 28-án (hétfőn) 8.00-18.00 óra között
2014. április 29-én (kedden) 8.00-18.00 óra között és
2014. április 30-án (szerdán) 8.00-18.00 óra között.

Erről tájékoztattam valamennyi Baranyai megyei települési önkormányzat polgármesterét, és valamennyi a megyében működő általános iskola igazgatóját.

Az általános is iskolák felvételi körzeteiről és a tanköteles tanulók beíratási rendjéről a Baranya Megyei Kormányhivatal honlapján (www.bamkh.hu) részletes tájékoztató olvasható.

Az általános iskolai tanulmányukat megkezdő kicsiknek jó tanulást kívánok.

P é c s, 2014. március 3.
Dr. Hargitai János
kormánymegbízott

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére