Jelenlegi hely

Halász család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Négy gyermek anyukájaként a legnagyobb boldogság, mikor együtt játszanak. A nagyok(7, és 8 év) szépen gondoskodóan szórakoztatják a kicsiket(20hós ikrek), akik rajonganak a nagytesókért, és hangos kacagástól zeng a ház.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Nagyon nehéz az adott szituációban helyesen reagálni, és higgadtnak maradni.
Ha a majdnem 8 éves fiam, egy apróság miatt percekig ordítva a szobájába vonul, akkor felmegy a pumpa. Nem érek el vele semmit, ha kiabálok vele, de sokszor tehetetlennek érzem magam.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Nagyon szeretnék fejlődni, megérteni a gyerekek reakcióit bizonyos szituációban, hogy ezáltal megtanuljam, hogyan is lehetne reagálni a problémára.
Harmonikusabbá válhatna a kapcsolatunk, az esték, és reggelek nem lennének feszültek a rohanás, elvégzendő feladatok miatt.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére