Jelenlegi hely

SZÓLJ A (LEENDŐ) FŐNÖKÖDNEK!

GYES/GYED/GYET-ről visszatérő szülők alkalmazása esetén a munkáltató jelentős összeget takaríthat meg. Ha a kisgyermekes szülő tisztában van ezzel, sikeresebben helyezkedhet el a munkaerőpiacon, vagy térhet vissza korábbi munkahelyére. 

A munkaadónak az első két évben egyáltalán nem kell szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetnie 100.000 Ft-ig, a harmadik évben pedig a szociális hozzájárulási adónak csak a felét, azaz 9,75%-ot fizet a 19,5% helyett.

Nagycsaládos szülők esetén összesen 5 évig jár a kedvezmény: az első 3 évben 100%, a további két évben 50%-os mértékben.

Számos munkáltató esik el a fenti kedvezménytől, mert nincs tisztában a szabályokkal

Jellemző félreértés, hogy a munkáltató azt gondolja: csak a tőle szülési szabadságra távozó, majd visszatérő dolgozó után vehető igénybe, vagy épp ellenkezőleg: csak új alkalmazott után jár a kedvezmény. Pedig a kedvezmény bármely kisgyermekes munkavállaló után érvényesíthető, akkor is, ha a korábbi munkahelyén már igénybe vettek utána kedvezményt.

Fontos, hogy a munkaadó akkor is jogosult a kedvezményre, ha a szülő még GYES-en /GYED-en/GYET-en van, és akkor is, ha már nem részesül a támogatásban, az ellátások folyósításának megszűnését követő hónaptól számított 45. hónap végéig, de legfeljebb 3 évig.

Tehát: ha gyermekvállalás után térnél vissza a munka világába akár a korábbi, akár új munkahelyre, feltétlenül tájékoztasd a munkáltatót arról, hogy ha téged alkalmaz: a foglalkoztatásod sokkal kevesebbe kerül neki, mint más munkavállalók esetén.

A munkaadó akár a teljes bérköltséget „megspórolhatja” GYES/GYED/GYET-ről visszatérő, regisztrált munkanélküli alkalmazása esetén, meghatározott ideig, különféle konstrukciókban. Erről az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatal foglalkoztatási osztályán (munkaügyi központnál) tájékozódhatsz.

GYED-ről, GYES-ről, GYET-ről visszatérőként, pályakezdőként, tartósan munkanélküliként, 55 év felettiként, szakképzetlenként szeretnél elhelyezkedni? Munkáltatóként  támogatható munkavállalót foglalkoztatnál? Ingyenes hirdetési felületünk segít, hogy egymásra találjatok! 

Írta: Gellén Nóra - Pécsimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére