Dr. Gács Boróka, az "Év női példaképe Baranyában" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

2013-ban végeztem Pécsett okleveles pszichológusként, majd a doktori képzésemet az orvoskaron folytattam.

Gyermekkorom óta szerettem volna tanítani, de közben elköteleződtem a segítő szakma és a tudomány felé is.

Ezért örültem a lehetőségnek, mikor felajánlották, hogy a doktori képzés mellett dolgozhatnék a pécsi orvoskar kutatójaként, oktatójaként, később az Oktatásfejlesztési Tanszék trénereként és mellette az Egészségpszichológiai Konzultációs szolgálat pszichológus munkatársaként, majd vezetőjeként is, mely a PTE ÁOK hallgatóinak és munkatársainak a pszichés támogatását hivatott ellátni.

Számomra a sikert, mégsem önmagában az oktatói előmenetel, egy egyetemi díj vagy egy publikáció jelenti, hanem annak az érzések a megélése, hogy amit csinálok, azt szívből, örömmel is teszem.

Szenvedélyem és egyik legfontosabb érték számomra a tanulás: mióta az eszemet tudom folyamatosan tanulni szeretnék, fejlődni valamiben.

Sosem voltam kiemelkedően jó semmiben, de a tudás megszerzésének folyamatát és az új kihívásokat nagyon élvezem.

Minden órámra, tréningemre, minden új kutatási projektre vagy esetre igyekszem úgy készülni, mintha az első lenne - az alkotás és adás örömének izgalmával.

Ez viszont lehetetlen lenne a fantasztikus kollégáim nélkül, akikre szinte második családomként tekintek.

Család

Házas vagyok, egy gyermek boldog édesanyja és egy bolondos spániel gazdája. Kisfiam, Levente december 27-én volt 4 éves, így nálunk minden évben egy nappal hosszabb a karácsonyi ünnep.

Nagyon szeretek a családommal időt tölteni, ha tehetjük hétvégente kirándulunk, sétálunk a természetben, de van, amikor a városhoz van kedvünk.

Szerencsére kisfiam is örökölte tőlem a lovak iránti szenvedélyemet, így rendszeresen látogatjuk a környék lovardáit.

Ha van rá lehetőség a hétvégi kikapcsolódást a sporttal is porbálom összehangolni, amely a család mellett fontos alappillére az életemnek és mentális egészségemnek.

Fontosak számunkra a szociális kapcsolataink, barátaink is, akikben meglehetősen bővelkedünk, hálásak vagyunk értük és az ő gyermekeikért, akikkel, Levi mellett néha mi is újraélhetjük gyermekkorunkat.

Szerencsések vagyunk továbbá azért is, mert ugyan az elmúlt évek során sok nehézséggel, kihívással kellett megküzdenünk, de szüleink imádattal fordulva unokájuk felé, tettre készen állnak, amikor szükségünk van rájuk.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Mégis azt gondolom, hogy tökéletesnek lenni az életünk minden területén - és hogy ezt még hosszú távon élvezzük is -, valójában lehetetlen küldetés.

Természetesen nem gondolom magamról, hogy én igazán jól működnék mindig minden szerepemben, de talán pont az a „titok”, hogy meg kellett tanulnom elfogadni, hogy néha elég csak „elég jónak” lenni.

Az elmúlt évek alatt ugyanis rájöttem, hogy a saját és családom jólléte érdekében elengedhetetlen, hogy meg tudjam szelidíteni a folyton a vállamon ugráló „kisördögöt”, aki a fülembe suttogja, hogy „ezzel sem készültél el időben” vagy „képtelen vagy erre”.

Amikor képesek vagyunk tetten érni ezeket az érzéseket és a saját magunkkal szemben felállított irreális elvárásainkat, könnyebben el tudjuk fogadni, hogy

nem tudunk szuperhősnők lenni az életünk minden területén – még akkor sem, ha ez a társadalmi elvárás.

Szülőként nekem az is segített, amikor rájöttem, hogy ez a szerepem hogyan tesz engem jobb munkaerővé, illetve a munkám hogyan erősíti a magánéleti kompetenciáimat: például könnyebben tudok megbirkózni egy-egy kihívást jelentő helyzettel, vagy konfliktussal, kreatívabb, türelmesebb és megértőbb vagyok, mert erre tanít a szülői szerepem is.

Másik oldalról azok a szociális, illetve problémamegoldó készségek, melyeket a munkámból merítek segíthetnek abban, hogy jobban kezeljem a saját és gyermekem érzelmeit, nehézségeit is.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!