Jelenlegi hely

Influenzaszezonban veszélyeztetettebbek a D-vitamin-hiányos gyermekek

Az influenzajárványban veszélyeztetettebbek a D-vitamin-hiányban szenvedő gyermekek, a "napfényvitamin" ugyanis meghatározó szerepet játszik a sejtképzésben, az immunrendszer védekezőképességének fenntartásában és a fertőzés ellenanyagának termelésében.

Azok a gyerekek, akik megfelelő mennyiségű D-vitaminhoz jutnak, kisebb eséllyel fertőződnek meg influenzával, de ha megkapták is, általában könnyebben vészelik át a betegségeket. A legveszélyeztetettebb csoportok közül az idősek és a várandós anyák számára megoldást jelent az oltás, az 1-3 éves korosztályt ugyanakkor az influenza elleni vakcinával még nem védik. Ezért is kiemelten fontos az anyatejes táplálásról leváló kisgyermekeknél a D-vitamin pótlása.

A budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikán évek óta mérik az ott megforduló gyermekek D-vitamin-szintjét. A vizsgálatok szerint éves átlagban a kisgyerekek legalább 40 százaléka szenved D-vitamin-hiányban, míg 15 százalékuknál a hiányszint kritikus - közölte a klinika kedden az MTI-vel.

A D-vitamin-hiánynak nincsenek egyértelmű tünetei, hosszú távon azonban számos betegség kialakulásához vezet. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a súlyosabb betegséggel kezelt gyermekek esetében a hiány jóval gyakoribb az átlagosnál. A D-vitamin pótlása tehát a téli fertőzések mellett a gyermekek egészséges fejlődése miatt is rendkívül fontos lenne - idézi a közlemény Szabó András professzornak, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatójának a szavait.

Finn kutatók nagydózisú D-vitamin adása mellett az 1-es típusú cukorbetegség kockázatának 78 százalékos csökkenését figyelték meg. Egy, a Massachusettsi Általános Kórház vezető kutatója által végzett amerikai vizsgálat arra jutott, hogy az újszülöttek D-vitamin-szintje befolyásolja a gyermekkori légzőrendszeri megbetegedések valószínűségét, és a gyermekkori asztmás légzés megjelenésének gyakoriságát. D-vitamin-hiány esetén a fertőzéses légúti megbetegedések lényegesen gyakoribbak. A D-vitamin-hiány káros következményei 10-20 év múlva is jelentkezhetnek izom-, csont-, légző- vagy idegrendszeri problémák képében.

Becslések szerint Magyarországon a gyermekek normál étkezésük során az ajánlott D-vitamin-mennyiség alig 2-4 százalékához jutnak hozzá, pedig télen a D-vitamin másik alapvető forrása, a napfény elégtelen a D-vitamin termeléséhez. Önmagában tehát a helyes táplálkozással a megfelelő napi D-vitamin-szint télen nem biztosítható. A szakember magas D-vitamin-tartalmú ételek - tengeri halfélék, máj, tojás, gomba - mellett vitaminkészítmények, illetve hozzáadott D-vitamint tartalmazó élelmiszerek rendszeres fogyasztását javasolja.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére