Mobilvilág…

Kép forrása: pixabay.com

Kedvesem, képzelje a minap a vásárcsarnoknál vártam a buszt, amikor a megállóba érkező járműhöz távolabbról kézen fogva egy fiatal nő és egy 4 éves forma kisleány futott. Mi, akik már korábban ott álltunk, szép sorban felszálltunk, a sofőr pedig, elég szokatlan módon, türelmesen megvárta azt hogy az édesanya is odaérjen a lánykával. Felszálltak, még helyük is akadt, így lehuppantak, épp mögém egy kettős ülésre. A nyári kisruhát, csinos kis copfot viselő kislánynak aranyosan be nem állt a szája. Már a buszra való fellépés közben, még levegőt kapkodva, egyik szavát a másikba öltve mondta a magáét: „Anya, anya, mondtam, hogy megvár a buszos bácsi, de milyen jó, hogy így tudunk futni, persze, mert az oviban is mindig futkározunk, és anya, te is milyen gyors voltál és…”

Szóval csak beszélt, mesélt, igazi kis cserfes teremtés volt…

De az anyukája igazán rá sem figyelt… Ahogy leültek, rögtön elővette a mobiltelefonját és nagy bőszen belemerült a… a nem is tudom micsodába. Talán cikkeket olvasott, talán képeket nézegetett, talán valakivel üzeneteket váltott, a lényeg az volt, hogy a néhány „ühüm”, „aha” hangokon túl nem nagyon reagált a kislánya által elmondottakra.

Pedig a kislány folyamatosan ránézve, láthatóan neki szánta a történeteit…

Elszomorodtam a jelenettől. Mert ez az anyuka totál nem figyelt a gyerekére. Ahogy a minap, a budapesti strandon meghalt kislány anyukája is tette, aki a hírek szerint a telefonját babrálva, nem figyelt a sajátjára.

És nap, mint nap látom a házunk előtti parkban is az anyukákat, ahogy tolják a babakocsit, vagy ülnek a játszótéri homokozó mellett a padon és… és nyomkodják a telefont.

Ahelyett, hogy látnák, figyelnék, dicsérnék, esetleg együtt játszanának a gyermekeikkel.

Nem mondom, hogy „bezzeg a mi időnkben”, mert ez álságos lenne.

De talán mi, anno jobban figyeltünk a gyerekeinkre.

Talán…

Olvasói levél

Van olyan történeted, gondolatod, amit szívesen megosztanál a Pécsimami olvasóival? Küldd el nekünk az info@pecsimami.hu e-mail címre.