Jelenlegi hely

S.O.S. Karácsony 2019 - tippek és nyomtatható tervezők a stresszmentes ünnepért!

Mindannyian tudjuk, hogy karácsonyra már november elején érdemes elkezdeni készülődni, így biztosan elkerülhetjük az év végi káoszt. De valljuk be, ez az, ami nem sikerül igazán sosem. A legtöbb családban minden az utolsó pillanatra marad, hiszen év közben is annyi a tennivaló. Legjobban úgy tudod eluralni a kialakult belső-külső káoszt, hogy tervezel. Ha már szorít az idő, akkor sem késő leülni, összeírni, kiszámolni… 

 A Debrecenimami  által készített "szuperhasznos" tervezőkkel rendszerezheted a feladatokat és a költségeket, így megkönnyítheted a készülődést!

Létezik tökéletes karácsony?

Gyakran előfordul, hogy az általunk elképzelt „tökéletes” nem ugyanazt jelenti a párunknak vagy a gyerekeinknek. Kerüld el a csalódást, és először kérdezd meg a családod, ők milyen ünnepre vágynak!

TIPP: Mi december elején egyeztetni szoktunk a gyerekekkel a karácsonyi dekorációról és a karácsonyfa színvilágáról. Az ünnepi menüt is a család közösen szavazza meg.

Időbeosztás, menetrend

Mi az, amiből minden szülőnek kevés van? Az idő. Szóval elő a naptárral! Ha készítesz egy menetrendet, hogy melyik nap, mit kell elintézned és a családban kinek mi a feladata, akkor jó eséllyel elkerülöd az ünnepek előtti kapkodást.

Készíts menetrendet decemberre, hiszen képtelenség fejben tartani annyi feladatot, amennyi ilyenkor ránk szakad. (ovis, sulis ünnepségek, fotózkodás, rokonlátogatások, stb…)

Legyen egy ütemterved a téli szünetre is, így elkerülheted, hogy a gyerekek unatkozzanak.

Tervezd meg, mikor intézed a nagybevásárlást, hol kell takarítani, kinek és mit szánsz ajánéknak...

            

TIPP: a feladatok kiosztásakor gondolj a család minden tagjára. A gyerekek és a párod is vegye ki a részét a munkából! Imádni fogják a rájuk specifikált küldetéseiket!

TIPP: az ünnepi menü és a menetrend összehangolásakor gondolj arra, hogy vannak olyan ételek, amit már korábban, például előző nap vagy akár hetekkel korábban is el tudsz készíteni és lefagyasztod, így időt spórolhatsz meg.

Sütés-főzés, ünnepi menü

Karácsonykor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, és többet főzünk, mint amit a család meg tud enni. Gyakran megyünk vendégségbe, ilyenkor csak feleslegesen áll otthon a tömérdek ennivaló. A menü mennyiségének tervezésekor azt is vegyük számításba, hogy vendégségből jövet is kaphatunk „útravalót”, a nagymamák előszeretettel gondolják azt, hogy éhezünk. Ha mi várunk vendégeket, kalkuláljuk be őket is a létszámba.

A menü megtervezéséhez kérd ki a család véleményét. (Kívánságlista) Nem kell ragaszkodni a hagyományosnak mondott karácsonyi ételekhez.

Írd össze, hogy kiket szeretnél meghívni az ünnepek alatt, hány alkalommal lesz szükség, hogy süss-főzz valamit. Az ételallergiásokra is gondolj!

Legyenek ötleteid a megmaradt ételek újrahasznosítására: fagyasztás. adományozás, újramenedzselt maradékok...

TIPP: új receptekhez, menü összeállításához  segítségedre lehetnek az online gasztro oldalak. A keresőbe írd be: karácsonyi menü, karácsonyi ételek, karácsonyi receptek

Ha megvan a menü, írd össze a hozzávalókat. Ezt követően készíts bevásárló listát étkezésenként, majd összesítsd a darabszámot.

TIPP: Egyes alapanyagokból (pl.: tejszín, sütőmargarin, tej) célszerű többet vásárolni, ha valami mégsem úgy sikerül…. vagy ha pont olyan finom lett, hogy a család új adagot követel.

TIPP: a bevásárló lista összeállításánál ne csak az ünnepi menüre gondolj. Tervezd meg a teljes téli szünet menüjét előre.

Dekoráció

A karácsonyi hangulatot dekorációkkal már november végétől becsempészhetjük otthonunkba. Feldíszíthetjük akár az egész lakást, de ne feledjük „A kevesebb néha több” elvét, és ne essünk túlzásokba. Kicsi lakásba a kellő hangulat megteremtéséhez elég lehet néhány asztaldísz, pár karácsonyi dekorelem, egy-egy gyertya vagy hangulatos izzó sor. Nagyobb ház esetén persze nagyobb és feltűnőbb dekorelemeket is bevethetünk, de mielőtt felvásároljuk az áruházak világító szarvas készletét, gondoljunk arra, hogy ezeket az év 11 hónapjában valahol tárolni kell.

A lakás díszítését kezdhetjük az adventi koszorú kihelyezésével.

TIPP: hasznosítsd újra (ha megvan még) a tavalyi koszorút! Cseréld le a leégett gyertyákat és a sérült díszeket. Tegyél rá másik szalagot és pár új díszítő elemet, így minimális ráfordítással új koszorúd lesz.

Pár ötlet adventi koszorúra itt

TIPP: keresd elő a karácsonyfa talpat, ellenőrizd, nehogy 24-én derüljön ki, hogy nincs meg vagy eltört.

TIPP: nézd át a karácsonyfadíszeket, ha kell, szerezz be még pár darabot, és ha szükséges cseréld le az összelapult girlandokat is. A csillagszórót imádják a gyerekek!

Ajándék

Telefonálni, képeslapot küldeni manapság már nem túl divatos dolog. Kényelmesebb gyorsan bepötyögni egy pár soros üdvözlést a közösségi oldalakon vagy egy matricát odanyomni üzenetben, és ezzel a lelkünket megnyugtatjuk, letudtuk a kötelező udvariassági köröket. Pedig sokkal nagyobb öröm, ha valakire szánunk egy fél órát és felhívjuk, vagy ha túl sok az ismerős és nem tudjuk megoldani a beszélgetéseket, írjunk neki egy személyes üdvözlőlapot. Ha van annyi időd, küldj saját készítésű lapot: rajzolj rá, esetleg írj egy saját verset vagy nyomtass ki egy közös élményetekről készült képet.

A megfelelő ajándék kiválasztása nem könnyű feladat. Ha elég ügyes vagy, már év közben is vásárolgathatsz apróságokat szeretteidnek. (Én bármennyire is szeretném, nem vagyok ennyire ügyes.)

TIPP: ha van egy nyugodt órád, ülj le és gondold át a következő szempontokat:

  • kit szeretnél megajándékozni
  • minek örülne
  • készíted vagy vásárolod az ajándékot
  • mennyit szánsz rá
  • boltban veszed, vagy online rendeled meg

TIPP: Ha csomagot szeretnél valakinek küldeni, add fel legkésőbb december első napjaiban, hogy időben megérkezzen. Ha ajándékot rendelsz, győződj meg róla, hogy a szállítást ünnepek előtt vállalják-e!

TIPP: ha nem tudod milyen ajándék okozna örömet és nem szeretnél a 3. étkészlet ajándékozója lenni, a legjobb ha ajándékutalványt adsz.

TPP: ne csak tárgyi ajándékba gondolkozz. Válassz színház vagy koncert jegyet, tanfolyamot vagy bármi olyan élményt, ami maradandó emléket okoz.

Csomagolás

Karácsonykor rengeteg hulladék keletkezik az ajándékok csomagolása miatt. Pedig a csomagolás rövid életű, és ha belegondolunk ezért a pár percért elég nagy pazarlás becsomagolni az ajándékokat. Gondold újra, mit mibe teszel!

Elsősorban hölgyek számára csomagolhatjuk az ajándékot textíliába. Egy kendő tökéletes erre a feladatra, ami aztán a későbbiekben még használni is tud a megajándékozott. De tökéletes erre a célra egy asztalterítő, konyharuha, vagy egy sál is, ami  szintén az ajándék része is lehet. Kössük át textil szalaggal.

Ha csomagolópapírba kapunk ajándékot, igyekezzünk jó állapotba eltenni, mert később újra felhasználhatjuk. Az ajándéktasakok és a díszdobozok is többször felhasználhatóak.

Csomagoljunk natúr papírba, amit egyedivé tehetünk festéssel, pecsételéssel, díszítéssel.

TIPP: A gyerekekkel közös (krumpli) nyomdázás máris egy klassz hétvégi családi program lehet.

A használhatatlan csomagolóanyagokat gyűjtsd szelektíven!

Takarítás

Időnként ellenállhatatlan vágyat érzünk a nagytakarítása iránt. A rend és a tisztaság azonban relatív fogalom és általában rajtunk kívül senki nem veszi észre, hogy rendetlenség vagy kosz van a lakásban. A nagytakarítás felesleges stresszfaktor életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy takarítani nem kell, csupán nézzünk szét magunk körül, tényleg szükséges ablakot pucolni, szekrényeket átmozgatni, ezüstöt fényezni, padlót vaxolni?

Ahhoz, hogy a takarítás zökkenőmentes legyen, készítsünk takarítási menetrendet! Írjuk össze, mi az amit feltétlenül meg kell csinálni. Vannak feladatok, amiket hetekkel korábban is letudhatunk. Osszuk be melyik héten milyen feladatot kell elvégezni, így nem sűrűsödnek össze a tennivalók.

TIPP: Ne legyünk mártírok, osszuk szét a feladatokat a családtagok között!

Már az 5-6 éves gyerekekre is lehet egyszerűbb feladatokat rábízni, például a rendrakást, a nagyobbak porszívózhatnak, port is törölhetnek.

 

Hangulat

Az időjárásra mostanában kevésbé számíthatunk a karácsonyi érzés megteremtéséhez, pedig ha sikerül a ráhangolódás, még a legutálatosabb feladatokkal is gyorsabban végzünk. (Azt nem állítom, hogy meg is szeretjük...) 

Hallgass karácsonyi zenéket, így hangolódj az ünnepekre!

Látogass ki az adventi vásárba! Egy pohár forró tea vagy bor társaságában járd végig a vásári kínálatot, nézelődj és inspirálódj.Talán még pár régi ismerőssel is összefutsz.

Gondolj másokra! Sokak számára az ünnep nagyon szegényes és nagyon szomorú. Igen, vannak nálad rosszabb helyzetben élő emberek, családok. Adakozz!

Szánj magadra is időt! Egy kipihent, stresszmentes édesanya a legnagyobb ajándék a család számára!

 

Stresszmentes, kellemes készülődést kívánunk!

 

Debrecenimamik: Adél és Edit

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

Pályázat típusa: gyerek-és diákpályázatKorosztály: 5-18 évesekBeküldési határidő: 2020. november 8.
Ajándék ötletek anyukáknak: mivel érdemes meglepni?

Ajándék ötletek anyukáknak: mivel érdemes meglepni?

Mindig van valamilyen jeles alkalom, amikor vagy magunkat, vagy egy családtagunkat kell meglepni valamilyen ajándékkal.
Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin meséje tükröt tart elénk, hiszen a történetben szereplő patikában nem "gyógyszereket" lehet kapni. Te bemennél ide?
Az utolsó út

Az utolsó út

Szívhez szóló történet egy taxisofőrről és az utolsó útjára induló utasáról.
Ugrás az oldal tetejére