Jelenlegi hely

Aki óvodát épít, hisz a jövőben

A következő sorokban a Pécsi Baptista Gyülekezet néhány tagja vall arról, miért tartja fontosnak, hogy elinduljon a Kishajó Baptista Óvoda, illetve arról, milyen hatással van rá, hogy a gyülekezet, amelynek ő is tagja, óvodát épít. A válaszukban örömüknek és reményüknek adnak hangot.

Győri Kornél:

Azt a kincset, amit mi hívők megismertünk és birtoklunk, másoknak is meg kell ismernie! Az óvoda ennek lehet egy útja, hogy Isten szeretetét átadhassuk a gyerekeknek és családjaiknak.
Nem csak az óvoda épül, de a gyülekezet is. A közös munka összehozza az embereket, erősíti a közösséget.

 

Bondor Jenő:

Fontosnak tartom a jövő nemzedékét, benne már a kisgyermekek egészséges fejlődését testi és szellemi értelemben is.
Egy nemes kihívásnak és jó befektetésnek tekintem azt, hogy gyülekezetünk óvodát épít.

 

Gőblné Lombos Hanna:

Mivel én magam is több óvodában megfordultam már munkám során, látom, hogy ég és föld lehet a különbség egy-egy intézmény között. Úgy gondolom, nagy szükség van a keresztény értékeket közvetítő, kiegyensúlyozott, egységes munkaközösségre és a szeretetteljes, nyugodt környezetre, hogy a gyerekek biztonságban érezhessék magukat, megfelelően tudjanak fejlődni, és szeressenek is óvodába járni. Úgy gondolom, ezek a célok meg fognak valósulni ebben az intézményben.
Örömmel és lelkesedéssel tölt el, hogy épül az óvoda. A közelben lakva mindig izgalommal figyelem, hogy éppen milyen új területet alakítanak át. Jó látni az önkéntes segítők odaszánását és szorgalmát is.
 



 


Gőblné Meláth Szilvia:

A gyülekezeti házban kilenc éve folyamatosan működik baba-mama klub.
Az ide járó anyukák nagyon gyakran úgy köszöntek, köszönnek el tőlünk gyermekük felcseperedésekor: „Ha lenne óvodátok, idehoznám!” Sokan, akik nem, vagy csak papíron tartoznak valamilyen egyházhoz, úgy érzik, itt többet kapnak, mint más, amúgy jól működő klubokban. Gondolom, azt remélik, ha lesz óvodánk, hasonló világlátással és tartalommal fog működni. És ezt szeretnék a gyermeküknek megadni. Ezért gondolom fontosnak, hogy elindul az óvodánk.
Az elöregedőben lévő gyülekezetünknek óriási szüksége van olyan kihívásra az élettől és főként Istentől, ami a kényelmes belső életünket feladatokkal, értelmes evilági célokkal tölti meg. Jó volna, ha a szép óvodánál több is megérintené az ide járó kicsinyek szüleit. Ez izgalommal, várakozással tölt el, és sok-sok imádkozásra indít.

 

Nagy Ferencné:

Értékvesztett világunkban nagy szükségét látom olyan gyermekintézmények létrehozásának, amelyekben az óvodáskorú gyermekek - felekezeti hovatartozás nélkül - az életüket meghatározó éveiket szeretetteljes közegben, a keresztény értékrend, a közösségi élet alapvető normáinak elsajátítása mellett megfelelő testi-lelki-szellemi nevelésben részesülhetnek.
Külön öröm, hogy az óvoda létrehozásának gondolatát nem csak a Pécsi Baptista Gyülekezethez tartozó szülők igényei hívták életre, komoly mértékben támogatták az elképzelést a környéken és a város más részein élők egyaránt. Egy keresztény szellemiségű óvoda létrehozása mind a városrész, mind Pécs városa számára értéket teremt. 

 

Schellné Heppenheimer Beáta:

A  kisgyermekeknek még nyitott a szíve, nyitott a füle és nyitott a szeme. Olyan alapokat kaphat meg egy kiváló óvodában, amit egy felnőtt hosszú-hosszú évek során tapasztal meg.
Olyan reménységet ad az óvoda megvalósulása, mintha azon izgulnék, hogyan válik egy gyöngy igazgyönggyé Isten munkája által. Vágyom rá, hogy a szülők meglássák, megérezzék a keresztény szellemiségben rejlő egyszerű és hatalmas lehetőséget.



 


Gőbl Tamás:

Modern – azaz aktuális – kereszténynek vallom magam és a gyülekezetem. Tudom, hogy a gyermekek felé való szolgálatunk által házasságokat, családokat érhetünk el az élő evangéliummal.
Rendkívüli időszak volt az életemben a kormányhivatal küszöbét átlépni az álmommal: óvodát szeretnénk alapítani. Mondom a hit általi "látást", mutatom a gyülekezeti ház alaprajzát... Most pedig beiratkozásokat fogadunk! 

 

Serényi Ákos:

Az intézmény fejlődése érdeklődést, rangot, minőséget, elkötelezett emberek képességét tükrözi, ahol a szeretet a domináns érzés, ami nem csupán látszat, hanem mélyről fakadó tanítás eredménye. Sokat jelent számomra az óvoda épülésével kapcsolatban ez a bibliai ige: aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be (Lk 9,48).
Engem eufórikus érzés kerített hatalmába, mióta csak meghallottam, hogy óvodát építünk. Ez a projekt óriási ébresztő volt. Megmozdított alvó elemeket, összekovácsol apró közösségeket, eredményre mutat, és a fejlődés felé mutató gondolkodásmódot hoz a gyülekezetbe. Nincs imám, amiben ne kérném Isten áldását az óvodánkra.

 

Az óvoda honlapja: www.kishajoovoda.hu
Facebook oldala: facebook.com/kishajoovoda

Fontos dátumok:
Szülőtájékoztató 2016. március 21-én hétfőn 17 órától
Nyílt napok 2016. március 30-án szerdán 9:30-tól és 2016. április 9-én szombaton 9:30-tól

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére