Jelenlegi hely

Általános iskolai beíratás a 2014/2015-ös tanévre: április 28-tól 30-ig

A tanköteles tanulók első évfolyamra történő beíratásának időpontja:

2014. ápr. 28-29-30-án 8.00 - 18.00 óra között lesz.

Dr. Hargitai János sajtóközleményt adott ki az általános iskolai tanulók felvételi eljárásáról, beiratkozási rendjéről.

"Tájékoztatom az érintett kedves szülőket, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvényben biztosított jogkörömben eljárva meghatároztam a 2014-2015-ös tanévben tankötelessé váló első osztályos tanulók beiratkozásának rendjét, annak időpontjait és a megyében a kötelező felvételt biztosító általános iskolák felvételi körzetét.


A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A 2014/2015-es tanévben a 2008. augusztus 31-én, vagy az előtt született gyermekek lesznek tankötelesek.


A szülő (gondviselő) az adott évben tanköteles korba lépő gyermekét köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (a lakcímkártyát), továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást. Az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, vagy tartózkodási helye a felvételi körzetében található.

A tanuló felvételéről (átvételről) az iskola igazgatója - harminc napon belül - tanulói jogviszonyt létesítő, vagy a kérelmet elutasító döntést hoz. A döntésről - a döntést megalapozó indokolással - az iskola igazgatója köteles írásban értesíteni a szülőt vagy gondviselőjét. Az értesítésnek tartalmaznia kell a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatást is.


Az általános iskolák felvételi körzetének kijelölésére az érintett települési önkormányzatokkal történt egyeztetést követően és az érdekelt nemzetiségi önkormányzatok egyetértésével került sor.

Erről tájékoztattam valamennyi Baranyai megyei települési önkormányzat polgármesterét, és valamennyi a megyében működő általános iskola igazgatóját.

Az általános iskolák felvételi körzeteiről és a tanköteles tanulók beíratási rendjéről a Baranya Megyei Kormányhivatal honlapján (www.bamkh.hu) részletes tájékoztató olvasható.

Az általános iskolai tanulmányukat megkezdő kicsiknek jó tanulást kívánok.

P é c s, 2014. március 3.
Dr. Hargitai János
kormánymegbízott

 
 
 
A tankerület illetékességi területén működő állami fenntartású pécsi általános iskolák:
 
 
ANK 1. Számú Általános Iskolája (7632 Pécs, Apáczai körtér 1.)
ANK 2. Számú Általános Iskolája
 
Megyervárosi Iskola       (Pécs, Testvérvárosok tere 1.)
Megyervárosi Iskola Anikó Utcai Általános Iskolája (7632 Pécs, Anikó u. 1.)
Megyervárosi Iskola Illyés Gyula Általános Iskolája ( 7626 Pécs, Málomhegyi út 1.)
Megyervárosi Iskola Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája (7632 Pécs, Aidinger u. 41.)
 
Budai Városkapu Iskola       (Pécs, Komlói út 58.)
Budai Városkapu Iskola Bártfa Utcai Általános Iskolája   (7627 Pécs, Bártfa u. 5.)
Budai Városkapu Iskola Vasas-Somogy-Hirdi Általános Iskolája (7691 Pécs, Bencze József u. 13/1)
Budai Városkapu Iskola Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (7630 Pécs, Zsolnay V u. 90.)
 
Mecsekaljai Iskola    (7633 Pécs, Bánki Donát. U. 2.)
Mecsekaljai Iskola Köztársaság Téri Általános Iskolája (7623 Pécs köztársaság tér 1.)
Mecsekaljai Iskola Kovács Béla Általános Iskolája   (7634 Pécs Pázmány P. u. 27.)
Mecsekaljai Iskola Jurisics Utcai Általános Iskolája (7624 Pécs, Jurisics u. 17.)
 
Városközponti Iskola   (7623 Pécs Mezőszél u. 1.)
Városközponti Iskola Mátyás Király Utcai Általános Iskolája ( 7621 Pécs, Mátyás király u. 17.)
Városközponti Iskola Jókai Mór Általános Iskolája ( 7622 Pécs Jókai u. 49.)
Városközponti Iskola Belvárosi Általános Iskolája   (7621 Pécs, Megye u. 15.)
 
Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény:
Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény   (7633 Pécs, Építők útja 9.)
 
 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?
Ugrás az oldal tetejére