Jelenlegi hely

Az "Év Anyavállalata – 2010" címért folytatott versenyben a pecsimami.hu különdíjat kapott.

Az "Év Anyavállalata – 2010" címért folytatott versenyben a pecsimami.hu különdíjat kapott! No ne gondolj wellness hétvégére, mert a díj a honlapot illeti: a pecsimami.hu fog gazdagodni általa.

Miről szólt az Év Anyavállalata 2010 pályázat? – Talán már hallottál a www.gazdagmami.hu honlapról, mely azoknak az anyáknak nyújt segítséget, akik otthoni munkával, baba/gyerek mellől szeretnének pénzt keresni. A honlap által indított pályázaton olyan anyák vehettek részt, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellől indítottak vállalkozást. Ha követted idáig az eseményeket akkor tudod, hogy a pecsimami.hu néhány hónapja indult és a háttérben egy olyan anya áll, akinek kisebbik fia szinte egyidős a weboldallal.

Egy ilyen fiatal honlap a közönségszavazás során nem vehette fel a versenyt a hosszú múlttal rendelkező ellenfelekkel, bár még így is – talán a Te szavazatodnak is köszönhetően – a középmezőnyben végzett. A szakmai zsűri által odaítélt különdíj pedig nem más, mint a fejlődés lehetősége: részvétel egy 14 hetes online képzésen. Nemsokára indul a Gazdagmami Akadémia, az ott tanultak hasznát - mint a weboldal legfőbb kritikusa – Te is nyomon követheted.

Az Év Anyavállalata pályázatnak azonban nem csak a különdíj köszönhető: általa ismertem meg négy szimpatikus és tettre kész anyukát: Gyömbit, Timit, Zsuzsit és Anikót. Velük együtt alkotjuk már az imami.hu csapatát, hiszen néhány napon-héten belül ők is elindítják weboldalukat fehervar.imami.hu, www.delbuda.imami.hu stb. néven.

Hamarosan bemutatom őket és azt is megtudhatod, hogy Te miként profitálhatsz abból, ha egyre több helyen elindul az anyukák és kismamák helyi internetes oldala.

Üdvözlettel:

G. Nóra

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Ugrás az oldal tetejére