Jelenlegi hely

Baranya ismét versenyben!

12 év után újra lesz baranyai szervezésű tájékozódási túraverseny a Mecsekben.

A tájékozódási túraversenyzés a gyalogos természetjárás egyik izgalmas, versenyzős formája, melyből négy-öt is volt egy-egy évben az évezred elején Baranya megyében.

A szakosztályok felváltva rendeztek versenyeket, vándorkupa versenyeket írtak ki. 

2011 óta viszont abbamaradt a lendület, azóta Baranya megyei szervezésű tájékozódási túraversenyt nem rendeznek a Mecsekben, de 2023-ban megszakításra kerül ez a fájó „hagyomány” és újra lendületet kap a versenyzés.

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség jóváhagyásával és támogatásával, valamint a Demeter Egyesület közreműködésével, több frissen vizsgázott túravezető szervezésében, 2023. március 25-én kerül megrendezésre a 2. Satöbbi Kupa tájékozódási túraverseny, pécsbányai rajt/cél helyszínnel. (Hogy miért második? Erről és egyéb érdekességekről is olvashatnak az érdeklődők a https://satobbikupa.hu/ oldalon).

Az eseményen több kategória közül választhatnak az indulók előképzettség, állóképesség, tapasztalat alapján, így a profi túrázóknak, a teljesen kezdőknek, az idősebb korosztályoknak, de akár a kisgyerekes családoknak is lehetősége lesz arra, hogy a legmegfelelőbb távot, nehézségi fokot kiválasztva élményekkel gyarapodva, sikeresen teljesítsék az útvonalakat a csapatukkal.

A verseny kiváló lehetőséget biztosít a természet felfedezésére, az aktív szabadidő eltöltésére, de akár egy kihívásokkal tűzdelt közös programként is beépíthető a családok, baráti társaságok, cégek életébe. 

Már lehet nevezni, beírni a naptárakba a verseny időpontját: https://satobbikupa.hu/nevezes/

Kapcsolat: Szuhán-Glass Beáta - +36 20 928 9928

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére