Jelenlegi hely

Bemutatkozik a Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola

Iskolánkat, a Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolát a Mecsek Táncegyüttes utánpótlásának biztosítására hozta létre a Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány.

Célunk – a nagy múltú táncegyüttes utánpótlás nevelése mellett – a magyar kultúra, a népi hagyományok ápolása a művészeti nevelés eszközeivel, s ezáltal testben és lélekben egészséges, művészetek iránt fogékony fiatalok kinevelése, a kiemelkedő tehetségek gondozása.

Iskolánk öt területen, néptánc, népzene, képző- és iparművészet, színjáték és a bábjáték területén végez művészetoktatást.

Néptánc tanszakunk célja, hogy elmélyítse az érdeklődést a magyar néptánc, a népi kultúra iránt, növendékeink a táncokon keresztül megismerjék hagyományainkat. A népi játék, néptánc tantárgy több részterületet foglal magába: tánctechnika a táncos izomzatának, ízületeinek bemelegítése mellett a technikai alapozást szolgálja, a ritmikai gyakorlatok a táncosok felkészülését segíti annak érdekében, hogy a táncokat megfelelő módon tudják elsajátítani. A népi játékok az előkészítő és az alapfok 1-2. évfolyamon játszanak fontos szerepet, ahol már a néptánc oktatása is megkezdődik. A néptánc igazán a felsőbb évfolyamokon teljesedik ki, amikor már lehetőség van arra is, hogy neves koreográfusokkal dolgozzanak együtt növendékeink, és tanulmányaik alatt bekapcsolódjanak a Mecsek Táncegyüttes munkájába.

 

A népzene tanszak célja a népzenei ismereteinek megalapozása, az általános és középiskolás korú tanulók felkészítése a népzenei tevékenységek művelésére. Növendékeink népi hangszereken játszó, együttesben muzsikáló, vagy szólóénekes fiatalokká, felnőttekké fejlődhetnek. Az együtt alkotás, a közös zenélés örömében rejlő lehetőségek – mint például a korosztályos tánccsoportok kísérete – a közösségfejlesztés alapvető pillérei. Választható hangszerek: népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő, ütőgardon, dob, népi furulya, citera, tekerőlant, valamint népi ének.

 

Kézműves tanszakunkon a rajzi- grafikai technikák és a festészeti technikák elsajátításán kívül a népi kézművesség alapjaira tanítjuk diákjainkat, mint az agyagozás, gyöngyözés, bőrözés, nemezelés, fonások, szövések, hímzések, népi textilmunkák. Fontos, hogy a gyakorlati oktatás mellett a magyar népi folklór, a szellemi és tárgyi kultúra elméleti alapjaival is megismertessük a nálunk tanuló gyermekeket. Diákjaink tanulmányaik végére a népi kézművesség alapjait elsajátítva tudnak létrehozni a hagyományos formavilág és motívumkincs felhasználásával önállóan kitalált és megalkotott tárgyakat.

 

Intézményünk a művészeti iskolai oktatás mellett kimondottan művészetterápiás eszközökkel dolgozó tehetségfejlesztő foglalkozásokat is tart művészetterapeuta kollégánk vezetésével.

A báb és színjáték tanszakok elsődleges célja, hogy a színház- és bábszínházművészet iránt érdeklődő tanulók számára lehetőséget biztosítson a drámán és bábjátékon keresztül történő önkifejezésre, közösségi alkotásra, a kommunikációs és előadói képességeik fejlődésére, a színházi alkotófolyamaton keresztül a színpadi munka alapjainak elsajátítására, a színházon keresztül önmagukra és a világra vonatkozó kérdések megfogalmazására és a válaszok keresésére.

A színházi nevelés lehetőséget biztosít a szín- és bábművészet iránt vonzódó tanulók képességeinek fejlesztésére; ismereteik gyarapítására, művészeti kifejező készségeik kialakítására és fejlesztésére, a művészeti szakterületen való jártasság megszerzésére és gyakorlására.

Az oktatott tantárgyak (dráma- és bábjáték, vers-, beszéd és mozgásgyakorlatok, bábkészítés stb.) és a gyakorlati feladatok során a gyermekek fellépése határozottabbá válik, önbizalmuk nő, önismeretük fejlődik, a bábkészítés során kreativitásuk, kézügyességük fejlődik.

 

A művészetoktatás mind az öt tanszakon délutáni órák keretében 6-22 éves fiatalok számára zajlik. A képzés az iskola székhelyén, a Pécsi Kulturális Központban (volt Szivárvány Gyermekházban), és pécsi általános iskolákban folyik.

Az iskola tanárai szakterületükön kiváló művészek, elismert szakemberek, felkészült pedagógusok, akik tapasztalataikkal, tudásukkal a nevelés-oktatás és a tehetségfejlesztés feladatát nagy elkötelezettséggel, hozzáértéssel és lelkesedéssel végzik.

Az utóbbi évek versenyeredményei, díjai méltán tükrözik az iskolai nevelés-oktatás, tehetségfejlesztés eredményességét, hiszen növendékeink megállják helyüket a különböző tanulmányi és művészeti versenyeken, seregszemléken is.

A művészeti iskolai oktatásról és képzéseinkről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhetnek:

Cím: dr. Veress Endre utca 6. 102-es iroda,
Tel.: 72/551-138, 551-139;
E-mail: berze.nagy@gmail.com; http://www.berzeami.hu/; www.facebook.com/berzenagy.janosami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére