Jelenlegi hely

BölcsiREszoktató hét a ROOmli-ban

Várunk szeretettel titeket első alkalommal megrendezett BölcsiREszoktató hetünkre, ahol heti,- napi-, illetve programjeggyel vehettek részt.
A bölcsikezdés kapcsán rengeteg kérdés merül fel bennünk, amikre általában már a beszoktatás kezdetével kapunk csak választ. Ezt szeretnénk megalapozni nektek, illetve felkészíteni titeket a bölcsis körülményekre, anélkül hogy élesben kelljen stresszelnetek rajta.

Ez a hét alatt két kisgyermeknevelő fogja a gyerekeket „érzékenyíteni” a bölcsis körülményekre, játékos feladatokkal igyekeznek megalapozni a gondozók felé való nyitottságot, úgy, hogy a szülő itt még a beszoktatás előtti hetekben, részt tud venni, vagy megfigyelőként jelen lehet.

Nem célunk az, hogy beszokásra neveljük a gyerekeket, csupán egy hasonló környezeti kóstolót szeretnénk nyújtani azoknak, akik többet szeretnének erre az időszakra szánni, vagy csak szeretnék látni, hogy viselkedik a gyermekük idegen környezetben.

A heti program alatt fogunk kézműveskedni, mesélni, Montessori gyakorlatokat végezni, bölcsis játékokat játszani és zenélni is. Ezen kívül a szülőknek is szeretnénk tartani egy előadás sorozatot, a bölcsödei gondozást, beszokást, és az ottlétet megcélzó témákkal.

Az előadásokra és a bölcsödei programokra programjeggyel is be lehet jönni, azonban a napi és hetijegyek eladása élvez elsőbbséget, így ha a napi vagy hetijegy elfogy, már nem tudtok sajnos bejönni.

Hisszük, hogy a teljes program jótékony hatással van a bölcsire készülő, vagy akár csak a bölcsit fontolgató családoknak, így hetijegy is váltható kedvezményesen.

Alább olvashatjátok a programokat, jelentkezni pedig a roomlipecs@gmail.com email címen tudtok.

08.01. Hétfő:

Illatolás aromaterapeutával kisgyermekkort érintő betegségek és állapotok segítése illóolajokkal (Ingyenes alkalom)

08.02. Kedd:

Hernyó készítés, ujjlenyomatolással, korona készítés, festés

08.03. Szerda:

Pohárhasználat, evőeszközök, öltözködés gyakorlása Montessori módra

08.04. Csütörtök:

Mese nap: bábozás és mesefelolvasás bölcsödés mesekönyvekből

17:00-tól Szülői előadás, témák:
Étkezés a Bölcsödében
Konfliktuskezelés a bölcsödében
Betegségek: mi az ami még elfogadható?
Bőlcsödei programok, napirend és irányított foglalkozások
Szabad kérdések.

08.05. Péntek:

Zenés foglalkozás

Délutánonként szabad játék, a Hetijegyesek délután 2 órát bejöhetnek játszani 2 alkalommal.

Árak:

Programjegy 2000 Ft/gyerek 3800/testvérpár
Napijegy (délelőtt) 5000 Ft/gyerek
Hetijegy 18.000 Ft/ 4 délelőtt és 2 délután + 4 óra délutáni játszós jegy ajándék

A napi délelőtti résztvevők száma max 10 gyermek
Testvér/ikerkedvezmény 10%

Helyszín: ROOMli Pécs - Király u. 53.

Várunk szeretettel!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére