Jelenlegi hely

Dunántúltól Erdélyig - népzene kicsiknek és nagyoknak

Desszert koncert február 21-én a Palatinusban: a Muzsikás Együttest szerte a világon, mint a magyar népzene nagykövetét ismerik és üdvözlik.

Elsőként fogadtatták el itthon és külföldön széles körben a magyar népzenét illetve ebből táplálkozó saját zenei stílusukat.

A magyar népzene óriási erdélyi dialektusterületén gyűjthetők mai napig a legnagyobb számban és változatosságban a táncok, dalok, balladák.

A Filharmónia Magyarország szervezésében a soron következő Desszert koncerten „Dunántúltól Erdélyig” vezeti el közönségét a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és Prima Primissima díj birtokosa: a Muzsikás.

Február 21-én hallható műsorukban lesz, Kalotaszegi lassúcsárdás és szapora, pásztornóták hosszúfurulyán, Dunántúli ugrósok, friss csárdások és Gyimesi verbunk is.

A következő és egyben utolsó Desszert hangversenyen március 20-án lesz a Pécsi Szimfonietta szereplésével.

A Desszertre a Filharmónia Magyarország várja szeretettel az egész családot, a Palatinus Hotel Bartók termében!

Részletek: www.filharmonia.hu

Figyelem! Akik a kuponfüzetben négy pecsétet összegyűjtöttek,  ezen a koncerten ajándékot kapnak!

NÉVADÓ JÁTÉKOT INDÍTUNK A DESSZERT KABALA MACKÓJÁNAK!

A javaslatokat várjuk a marketing@filharmonia.hu email címre, február 22 - től március 18., 12 óráig.

A nyertest a március 20-i koncerten jelentjük be, aki többek között a következő évadra szóló bérletet nyer.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére