Jelenlegi hely

Egész napos programkavalkád lesz Pécsen augusztus 20-án

Kenyéráldás, ünnepi szentmise, bábjáték, táncbemutató és koncertek színesítik a pécsi augusztus 20-ai ünnepi programot. Fellép többek között Szabó Balázs Bandája, az Ed Philips & The Memphis Patrol és a Voisingers.

Délelőtt 10.30-kor kezdődnek a családi programok a belvárosban. A kővé vált lakodalmas menet címmel látható bábjáték a MaCseK pajtaszín előadásában a Sétatéren. Ugyanitt 15.30-tól a Tárkány Művek koncertje hallható. Eközben pécsi tánccsoportok tartanak bemutatót a Széchenyi téren 14-16 óra között, amit a Csángálló zenekar koncertje követ.

A kenyéráldás ceremóniája 17 órakor kezdődik a Sétatéren (esőhelyszín: Magtár Látogatóközpont Díszterme). Köszöntőt mond: Péterffy Attila, Pécs város polgármestere, valamint a püspök atya távollétében Máger Róbert püspöki irodaigazgató, székesegyházi plébános. Közreműködik a Tárkány trió. Az ünnepi szentmise 18 órától hallható a Székesegyházban.


Szabó Balázs

Az este további részében mindkét helyszínen koncertek zajlanak. A Széchenyi téren 18 órától a Voisingers lép fel, majd 22 órától az Ed Philips & The Memphis Patrol tart rockabilly party-t. A Sétatéren 20 órától Szabó Balázs Bandája lép színpadra.

A programok ingyenesek!

Részletek: ITT

***

Plusz: Este a Káptalan Kertben Deva zenél. Jegyek: https://madeinpecs.hu/jegyvasarlas/deva-kaptalan-kert a

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére