Jelenlegi hely

Év végi hajrá - Segíthet a magántanár!

 A félévi bizonyítványok átnézése után sok szülő kapta fel a fejét: gyermekének az év végi javításhoz segítségre lesz szüksége.

Év végi hajrá – Ki tanítsa a gyereket?
 
A legtöbben időhiány miatt, vagy azért, mert az adott tantárgyban maguk is járatlanok, nem tudnak leülni és leckét ellenőrizni, vagy éppen együtt tanulni lányukkal vagy fiukkal. Ilyenkor megoldás lehet a manántanár, hogy az iskolában nem elsajátított tananyagot pótoltassák.
 
 
Pénzen vett tudás
 
Tudjuk, hogy az iskolai oktatás a maga nemében „ingyenes”. A tanárok nagy része azonban, hiába lelkiismeretessége, arra panaszkodik, hogy a túl nagy osztálylétszámok, a differenciálatlan tanulói csoportok miatt nehezen tudják a tananyagot elsajátíttatni a nebulókkal és iskolán belüli különórákra, szakkörökre, felzárkóztató korrepetícióra sincs mindig lehetőség.

A családok kénytelenek tehát saját ráfordítással felzárkóztatni, korrepetáltatni gyermekeiket, akiknek valódi képességeik sokszor a magánórákon bontakoznak ki. Talán azért nyújtanak kevésbé jó teljesítményt a tanórákon, mert ellenszenves a tanár, vagy mert nem tudnak olyan tempóban haladni, mint társaik, vagy éppen a tanár „pikkel rájuk”. Az esetleges évismétlésnél, vagy a pótvizsgára való felkészülésnél azonban mindenképpen kifizetődőbb és jobb megoldás az év közbeni magántanár-választás.
 
Jó szakemberek
 
Tévhit, hogy a jó tanárok nincsenek az iskolákban! Minden pedagógus elkötelezett, hogy diákjaiból a legjobbat hozza ki, fenti okok miatt azonban módszereik gyakran kudarcot vallanak. Nekik is szükségük van szakmai sikerélményekre, amit sok esetben magántanulóikkal érhetnek el.


Egy jó év végi bizonyítvány, nyelvvizsga, a pótvizsga elkerülése, vagy annak sikeres letétele a szabadidejüket munkára cserélő tanítók igazi elismerése.
 
Kiss Anikó
 
 
A Pécsimami körképet készített azokról a pécsi - Baranya megyei pedagógusokról, akik magántanulókat fogadnak.

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére