Jelenlegi hely

Fantasztikus gyerekfesztivál Pécsett

Mesésnek ígérkezik idén is a nyár vége Pécsett: augusztus 21. és 23. között rendezik meg az ország egyik legnagyobb gyermekfesztiválját, a Szamárfül Fesztivált a Zsolnay Kulturális Negyedben. Az ingyenes nyárbúcsúztatón kicsik és nagyok, családok, gyerekek, szülők, nagymamák és nagypapák veszik birtokba a hétvégére hatalmas játszóházzá változó Negyedet.

Évről-évre több ezren látogatnak el ilyenkor a Negyedbe a Zsolnay Örökségkezelő NKft. meghívására: a tendencia azt mutatja, hogy a városlakókon túl sok család érkezik a régióból és az országból, hogy részt vegyenek a száznál is több izgalmas program valamelyikén. A fesztivál kínálatát ugyanis úgy állítják össze a szervezők, hogy a gyerekek érdeklődési körén legyen a hangsúly, de a fesztiválra érkező család bármely tagja megtalálja a maga kedvére való programot. Az előadások, foglalkozások és kiállítások kiválasztásánál ráadásul nemcsak a szórakoztatás a szempont: fontos, hogy a kulturális tartalmuk is meglegyen, tartalmas kikapcsolódást nyújtsanak és értéket közvetítsenek.

Közkedvelt és ismert zenészek, gyerekzenészek lépnek majd fel a fesztiválon: koncertet ad Bognár Szilvi, a Kolompos Zenekar és Palya Bea. A színházi programok sorát erősítik a Bóbita Bábszínház, a Bohócok a Láthatáron Csoport, a Csodamalom Bábszínház, a Kabóca Bábszínház, a MárkusZínház, Nektár Színház, a Vojtina Bábszínház előadásai. A PR-Evolution Dance Company a tánc nyelvén meséli el a gyerekeknek a Lúdanyó meséi című történetet. Esténként pedig Bogárdi Aliz Esti mese foglalkozásai zárják majd a napot.

A legbátrabb gyerekek a Nagy Éjszakai Pizsamás Varázsúton is részt vehetnek, amelyet a Negyed zegzugaiban rendeznek meg a szervezők. A gyerekek pizsamába öltözve, mécsesekkel felszerelkezve Márta István és csapatának vezetésével a Negyed izgalmas zugait járják be mesével, énekkel kísérve.

A Szamárfül Fesztiválon sok-sok foglalkozáson próbálhatják ki ügyességüket. Az ÁkomBÁBOM műhelyben kedves és szerethető figurák készülnek textíliából, gombokból, szalagokból, vagy akár fél pár zokniból. A Mesegyárban a PTE Művészeti Karának hallgatói mesét kreálnak a gyerekekkel. A Bendegúz Gyermekzugban ötvennél több egyéni fejlesztő- és társasjáték lesz egy helyen. A Cellux Csoport művészeti programjain a gyerekek a felnőttekkel együtt gondolkodnak a minket körülvevő világ fontos kérdéseiről, hogy miként lehet hasznosítani a feleslegesnek vélt dolgokat a környezetünkben. A Dúdolda-Dorombolóban a dobokon lesz a hangsúly, a Kerámia Festödében megfestett kerámiákat pedig bárki hazaviheti. Lesz képregényrajzoló műhely, könyvjelzőkészítés, ökojátszóház, varrósarok.

Több sportprogramot is találhatnak a fesztiválon a családok: a PTE-PEAC Vívószakosztállyal a vívás lesz kipróbálható, de lesz falmászás, ballancebike, rodeó bika, pedálos Moszkvics verseny. A madárbarát sétán az idén hivatalosan is Madárbarát kert címet elnyert Zsolnay Kulturális Negyed madaraival ismerkedhetnek meg a látogatók. A Misina Természet- és Állatvédő Egyesület három helyszínen állatbemutatókkal, állatsimogatókkal várja a kisgyermekes családokat.

A Kincses Piacra megunt, elfelejtett játékait bárki elhozhatja. A Várostörténeti Múzeum Padlás foglalkozásai a múltba repítik a vállalkozó kedvű gyerekeket. A Tűzmadarak Zsonglőrcsoport játszóházában kicsik és nagyok is próbára tehetik reflexeiket, ügyességüket, kitartásukat és egyensúlyérzéküket. Sokféle zsonglőreszközzel ismerkedhetnek a résztvevők: labda, buzogány, poi, ördögbot, hosszúbot, yo-yo, diaboló, kontaktlabda, gólyaláb. Emellett kipróbálható a tányérpörgetés, a kötéltánc, vagy a dobolás is. Az Álombéli rajzszakkörön Rofusz Kingával együtt rajzolhatnak a gyerekek, és formálhatnak együtt álomvilágot.

A Bóbita Bábszínház egy olyan ügyességi társasjátékkal várja a gyerekeket, amelynek állomásait végigjárva valóra válhatnak a lovagi álmok, hiszen ki ne álmodozott volna arról, hogy páncélt ölt magára, lóra pattan, és dárdával kezében, lovagként indul a csatába? Nyílt aszfaltrajzversenyt is hirdetünk: a krétát mi biztosítjuk, a versenyzők az idei nyaruk legkedvesebb emlékét festhetik meg a Pirogránit udvaron.

Programok

Első nap programja

Második nap programja

Harmadik nap programja

A Zsolnay Kulturális Negyed díjköteles kiállításaira a díjmentes belépés nem vonatkozik. Az elsősorban a gyermekeknek szóló rendezvény és helyszínei akadálymentesítettek, így azok mindegyike könnyen megközelíthető babakocsival is. A Látogatóközpont, a Bóbita Bábszínház és az E78 épületekben pelenkázó is található.

www.szamarfulfesztival.hu

https://www.facebook.com/szamarfulfesztival

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére