Jelenlegi hely

Feledhetetlen kávéélmény a pécsi CAFE FREI-ben - Pécsimami kedvezménnyel!

Belépve a kávézóba olyan, mintha egy másik világba csöppennénk. Nagyon hangulatos, különleges, keleties atmoszféra lengi körül. Pécsett a Király utca 7 szám alatt található a CAFE FREI kávéház, ahol ízlelőbimbóink „világkörüli utazást” tehetnek, a közel 70 féle kávékülönlegességnek köszönhetően.

Kóstold meg és élvezd a májusi új kávélappal érkezett hónap kávékalandját és ültetvény kávéját!

Június 30-ig 10% kedvezmény a kávé alapú italokra. A kedvezményes kuponért kattints ide!

A hónap kávé kalandja: BICERIN

Most persze füllenthetnénk, hogy a mi ötletünk volt. Hogy mindig is szerettük volna. Picit talán igaz is lenne, de valójában - be kell vallanunk - ezt a kávét Önök szerették volna leginkább. „Önök kérték”, ha szabad kölcsön vennünk a ma már a feledés homályába vesző tévéműsor címét. Úgy történt, hogy amikor tavaly nagy sikerrel bevezettük a Savoyai rumos-diós piskótakávét, akkor itt, a Kávé-lapban szoba került a Bicerin.

Az eredetét szintén az észak-olasz nagyváros, Torinó egyik kávézójáig visszavezető csokoládés mogyorókávé. Azért igaz részben, hogy mi, a Cafe Frei csapata is gondoltunk erre a kávéra, mert hiszen a Kávé-lapban mi magunk hoztuk szóba. Imádjuk, tényleg, úgyhogy amikor csak Olaszországban járunk és találunk olyan kávézót, ahol készítenek bicerint, mindig kipróbáljuk. És hát épp itt a baj. Mert amikor Önök írtak nekünk, hogy szívesen kipróbálnák a bicerint is, mi elbizonytalanodtunk. Nem voltunk ugyanis biztosak abban, hogy meg tudjuk valósítani az autentikus verziót. Mert bicerin és bicerin között óriási a különbség. Az igazinak, annak a fantasztikus ízűnek, amit a Cafe Frei csapata imád, és persze szerettünk volna megmutatni, van egy nagyon speciális alkotórésze (erre sajnos rájöttünk az olaszországi kóstolgatások közepette): a torinói eredetű gianduja. A törökmogyoró-csokoládé krém, a gianduja napóleoni háborúkig visszanyúló történetéről külön is írunk, a legújabb kávélapban olvashatják, ha betérnek hozzánk.

A lényeg, hogy igazi, nagyon jó minőségi gianduját manapság már nagyon nehéz beszerezni, pedig ebbe a kávéba tényleg az kell. Csak kis családi manufakturákban, és csak Torinó környékén szeptemberben szüretelt törökmogyoróból készítik. Mármint az igazán finomat. A mogyoró-csokoládékrém elkorcsosult tömegterméke (ide jutott mára a gianduja) a Nutella, amit persze könnyű lett volna belekeverni a bicerinünkbe, és így az Önök csészéjébe, de az tényleg nem ugyanaz. A Nutellában ugyanis 20 százaléknyi pálmaolaj is van, sok cukor, lefölözött tej – egyszóval térfogatnövelők. Végül egy szicíliai, palermói csokoládémanufaktúránál kötöttünk ki. A tökéletes és precíz guandujánál. 71.5% csokoládé (mézzel édesítve), és 29.5% mogyorókrém. Semmi más.

Hogy érezzék a különbséget (mármint a Nutellához képest), kiskanálon a kávé mellé külön is adunk egy pici gianduját, egyetlen szem törökmogyoróval. Kezdjék ezzel, és élvezzék ki az ízét. Aztán alaposan keverjék fel a kávét! Ez fontos, mert a sűrű gianduja gyorsan leül a csésze aljára. Pár körkörös mozdulat a kanállal, és a bicerinben összeolvad a gianduja, a rövid olasz espresso, a tejhab és a csokoládéreszelék négyese. Önök pedig már ott is érezhetik magukat Torinóban.

A hónap ültetvénykávé ritkasága: Zambia AAA mosott arabica

Livingstone „elveszett” kávéja
Farm neve: Katheshi ültetvény
Tengerszint feletti magasság: 1300 méter
Cserjetípus: Catimor
Pörkölési szint: 6

Ízvilág:
Kicsit édeskés, ugyanakkor citrusos, a kettő keveredése (melanzsa) következtében pedig enyhén herbálteás ízű kávé. Gyógynövényekre emlékeztető lágy ízharmóniát érzünk a nyelvünkön. Ennek a kávénak épp annyira komplex az íze, mint amennyire bonyolult a története.

A hónap ültetvénykávéja történetét a legújabb kávélapban olvashatják!

Várjuk Önöket szeretettel a kinyomtatott kuponokkal!

Pécsi CAFE FREI csapata!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére