Jelenlegi hely

Fényfikciók varázsolják el a Káptalan utcát

Életre kelthető szobrok, Vasarely-ihlette fényjáték, világító lombkoronájú fák és csodás fényélmények várják a Pécsre látogatókat! Ahogy a Zsolnay Fényfesztivál alkotócsapata ígérte, az év során kisebb fényprojektekkel igyekszik kárpótolni a közönséget a koronavírus miatt elmaradt Zsolnay Fényfesztivál kapcsán. Ennek első eleme, hogy a MúzeumUtcaPlusz programsorozathoz csatlakozva augusztus 7. és 16. között esténként fénnyel fonják körbe a Káptalan utca épületeit és fáit.

A pécsi, székesfehérvári és kaposvári művészek együttműködésében összesen 5 alkotás lesz látható:

FÉNYHANGÁR: Élő kő!

Helyszín: Kőkert – Martyn Ferenc Múzeum udvara
Keltsd életre az udvar szobrait! A fényinstalláció célja, hogy érintésed által megelevenedjenek a nonfiguratív műalkotások. A szobrok érintésérzékeny kicsinyített másával vezérelhetsz vetítést és hangzást, amitől a szobrok transzformálódnak és új értelmezést nyernek. A kaposvári Fényhangár csapata a 2019-es Fényfesztivál után visszatér a Kőkert udvarába, tavalyi munkájukat gondolják tovább és emelik új szintre ezt a közönség által kitüntetett, szeretettel övezett fényélményt.

FÉNYSZÓRÓK VISUAL!: Lélegző fák

Helyszín: Káptalan utca
Sétálj végig a Káptalan utcán, s csodáld meg a fényben úszó lombkoronákat és ezt az egyedi fényfestési technikát. A teljes utcakép is magával ragadó, de a vetítőgépek közvetlen környezetéből szemlélve rajzolódnak csak ki teljes valójukban a képek. A székesfehérvári Fényszórók Visual! tavaly a Színház teret festette meg, ezúttal egy új oldaláról ismerhetitek meg az analóg fényfestés egyik legizgalmasabb hazai csapatát.

GONZO VISUALS: Folyékony fal

Helyszín: Zsolnay Múzeum
Szilárd, vagy cseppfolyós? Hidd el, ez csak rajtad áll! Húzd végig az ujjad az érintőképernyőn, és áraszd el színes hullámokkal a Zsolnay Múzeum falait! A szintén székesfehérvári Gonzo Visuals alkotásai is ismerősek lehetnek a számodra, a tavalyi Fényfesztiválon a Barbakán bástyáját az ő munkájuk keltette életre.

GONZO VISUALS: Illúzió optika

Helyszín: Vasarely Múzeum
A mester – Victor Vasarely – stílusjegyeivel megtűzdelt projekció a Múzeum falára az op-art (optikai művészet) jegyében. Geometria, matematika, rezgés és vibrálás... Csak el ne szédülj!

PÉCSI FÉNYFESTŐ MŰHELY: Fények a polcról

Helyszín: Múzeum Igazgatóságának külső homlokzata / belső udvara
A Pécsi Fényfestő Műhely egy évtizede készít különböző technikákkal nagyformátumú üvegdiákat, analóg és digitális képeket, hogy azok naplemente után, a sötétedéssel óriási fényfalakká alakuljanak. Az elmúlt tíz év munkájának eredményeként raktárpolcok mélyén sorakoznak olyan üvegek, melyek egy-egy estére változtattak át épületeket, lüktettek együtt az estével, mostanra viszont a feledés homályába vesztek. A Múzeum Utca Plusz rendezvényre ezekről fújjuk le a port, hogy tíz napon át – napról-napra változva – bepillantást engedjünk a Pécsi Fényfestő Műhely munkáiba, miközben életre kelnek a rég elfeledett fények…

RÉSZLETES IDŐTERV:

Az alkotásokban minden nap 20.30–24.00 között gyönyörködhetünk.
augusztus 7–8.
● Fényszórók Visual!: Lélegző fák
● Gonzo Visuals: Folyékony fal
● Gonzo Visuals: Illúzióoptika
● Pécsi Fényfestő Műhely: Fények a polcról
augusztus 9–13.
● Fényszórók Visual!: Lélegző fák
● Pécsi Fényfestő Műhely: Fények a polcról
augusztus 14–16.
● Fényhangár: Élő kő!
● Fényszórók Visual!: Lélegző fák
● Gonzo Visuals: Folyékony fal
● Gonzo Visuals: Illúzióoptika
● Pécsi Fényfestő Műhely: Fények a polcról

Részletek: https://www.facebook.com/events/3210042665738367/

Forrás: szervezők

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére