Jelenlegi hely

Harmincadik Balaton-átúszás szombaton

Amennyiben az időjárás engedi, szombaton bonyolítják le a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét, a 30. Balaton-átúszást, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon.

Szántó László, a szervezőbizottság elnöke az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az előrejelzések szerint a Balaton környékén 32 fok körüli hőmérséklet várható, a víz hőfoka pedig 26-28 fokos, azaz ideális lesz. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy - a korábbi évektől eltérően, amikor többször került sor halasztásra - az eredetileg kijelölt időpontban tudják megrendezni az eseményt, melyen nyolc-kilencezer sportember részvételével számolnak. A lebonyolítás végleges megerősítése csütörtökön várható.

Elhangzott, hogy nevezni reggel 7 órától 13:30 óráig lehet majd szombaton a révfülöpi futballpályán. A rajt 8 órától 14 óráig folyamatosan tart.

A szervezők elmondták, hogy az úszók 94 százaléka lelkes amatőr, vagyis csupán 6 százaléka élsportoló. Örömtelinek ítélték, hogy egyre több a női nevező, és szép számmal indulnak mozgáskorlátozott sportemberek is. A statisztikák szerint az indulók 8-10 százaléka külföldi.

Mivel a Pek-Snack Balaton-átúszás szervezőinek - elmondásuk szerint - a biztonság szavatolása a legfontosabb, ezúttal az úszókra mintegy 160-180 vitorlásból, kis hajóból és motorcsónakból álló úszófolyosó vigyáz, a cirkáló vízi rendőrök pedig folyamatosan figyelik a résztvevőket. Minden korábbinál népesebb, csaknem kétezer fős csapat dolgozik majd a problémamentes lebonyolításért.

A sajtótájékoztatón részt vett Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, aki ötödik Balaton-átúszására készül. Az eseményhez kapcsolódó élményeiről mesélt, illetve elmondta, hogy a viadal szerinte azért nagyon fontos, mert felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára.

Forrás

Kép

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére