Jelenlegi hely

Hoppla meséi: Dél-Dunántúl Turizmusáért Díjat nyert Bartos Erika meséje!

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága átadta a 2013-as Dél-Dunántúl Turizmusáért Díjakat. Az Alexandra könyvkiadó gondozásában megjelent Hoppla meséi kötet is elismerést nyert.

HOPPLA MESÉI



A mesekönyv Pécs városát mutatja be, a nemrég elkészült bővített kiadásban már szerepel a felújított Zsolnay Kulturális Negyed is.

A Hoppla-könyv elsősorban építészeti témájú, főszereplője maga a város. Így különösen fontosak az építész szakma nagyjainak méltató sorai.

Lázár Antal DLA, Kossuth és Príma Díjas építész, Egyetemi tanár sorai:

Bartos Erika a mai világunk egyik ritka polihisztora, aki egyesíti magában az építészetet, a magas szintű írást és a rajzművészetet. E hármat a gyermekek nevelésére, szórakoztatására és Magyarország értékeinek megismertetésre összegzi. Mint a mai ifjúsági irodalom talán legolvasottabb szerzője nagy szolgálatot tett Pécs városának azzal, hogy újszerű módon mutatta be Pécs múltját és jelenét.

Prof. Dr. Bachman Zoltán DLA, Kossuth- és Ybl díjas építész sorai:

Végre megjelenik a gyerekeknek szóló, az építészetet bemutató könyv, amely ritkaság számba megy a magyar irodalomban. Tekintettel, hogy a szerző nemcsak építészmérnök, de három gyerekes édesanya is, könyvét átlengi a hitelesség, a hozzáértés és a női, anyai bájosság, ami ez által kivételes értékűvé emeli a könyvet.


  A nem mindennapi mesekönyvnek ott a helye minden pécsi - és Pécsre látogató - gyermek könyvespolcán. A Pécsimami ezúton gratulál Bartos Erikának az elismeréshez!
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére