Jelenlegi hely

Jön az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása!

A csillagászok szerint 2018. július 27-én láthatjuk a XXI. század leghosszabb ideig tartó teljes holdfogyatkozását. A vérholdat részleges holdfogyatkozás előzi meg, a Mars is közelebb kerül a Földhöz.

A vöröses színe miatt vérholdként is ismert jelenség 1 órán és 43 percen keresztül lesz látható, de mivel előtte részleges holdfogyatkozás lesz, és az is követi, 3 óra 55 percen át tart az egész esemény. A holdfogyatkozás Afrikából, Ázsia nagy részéről és Ausztrália nyugati feléről, valamint Dél-Amerika keleti vidékéről is megfigyelhető.

A nyár emlékezetes égi látogatója a Mars, amely 15 év után ismét nagy földközelségbe jut. A Mars igen elnyúlt pályája miatt a közelítőleg kétévente bekövetkező közelségek Föld-Mars távolsága igen eltérő értékek között változik. A kedvező oppozíciókra 15-17 évente kerülhet sor. 

Nem kell távcső, csak tiszta éjszakai égbolt, hogy lássuk a Marsot.  A Mars legnagyobb földközelsége július 31-én lesz, július utolsó napjaiban a vörös bolygó rendkívül fényes, feltűnő látvány a délkeleti, déli égen.

Menetrend július 27-én (az EarthSky szerint):

20:24 – elkezdődik a részleges holdfogyatkozás,

21:30 – elkezdődik a teljes holdfogyatkozás,

22:22 – a legnagyobb mértékű fogyatkozás,

23:13 – véget ér a teljes holdfogyatkozás,

00:19 – véget ér a részleges holdfogyatkozás.

Teljes holdfogyatkozás és Mars közelség megfigyelése

július 27. 21:00-23:55 Zsolnay Kulturális Negyed – Csillagterasz

Az idei két legérdekesebb csillagászati jelenséget július 27-én este figyelhetjük meg Magyarország égboltján. Holdkeltétől éjfél utánig a telehold a Föld árnyékába kerül, majdnem két óra hosszan halvány vörösesbarna színt ölt, majd ismét előbukkan belőle. Szintén ezen az estén – 15 év után – kerül legközelebb hozzánk a Mars bolygó. A Planetárium Baráti Körének tagjai ezen az estén nem csak a Marsot és a Holdat, de más érdekes égi jelenségeket is megmutatnak távcsöveiken keresztül az érdeklődőknek. A holdkorong teljes elsötétülése idején két vetített képes előadást hallgathat meg a közönség: Katasztrófák a Naprendszerben, illetve A csodálatos Mars (3D képekkel) címmel, kültéri helyszínen.

Időbeosztás:
21.00-0.20 Távcsöves bemutató
21.45–22.15 Katasztrófák a Naprendszerben – előadás
22.30–23.00 A csodálatos Mars (3D képekkel) – előadás

Részvétel ingyenes

Rendező: Szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére